FK Proleter (Újvidék) – FK TSC (Topolya) 1:0
Filipović – Varga (Krsmanović 65’), Rajković (Antonić 77’), Stojković – Petrović, Bocskay (Đakovac 46’), Tomanović (K), Stanojev – Zec, Banjac (Milićević 68’) – Ratkov (Vukić 65’)
A TSC a Szuperliga 13. fordulójában 1:0-ra kikapott Újvidéken a Proleter csapatától.
A hazaiak kezdték jobban a meccset és már a 6. percben megszerezték a vezetést egy szöglet után Lazar Kojić fejesgóljával. Ezek után csapatunk került mezőnyfölénybe. A 16. percben Slobodan Rajković egyenlíthetett volna, majd a félidő végén Jug Stanojev lőtt mellé kecsegtető helyzetben.
A második játékrészben teljesen beszorítottuk az ellenfelet, de a góllövés továbbra sem megy. Ismét több jó helyzetet hagytak ki játékosaink. Az 51. percben Mihajlo Banjac remek szabadrúgását védte bravúrral a meccs embere, a hazaiak kapusa Nikola Petrić, aki mindent hárított ezen a mérkőzésen. A 70. percben Ifet Đakovac lőtt fölé jó helyzetben, majd Stanojev is egyenlíthetett volna, de a lehetőségek kimaradtak, így maradt az 1:0-s hazai győzelem.
A TSC a 13. forduló után 20 ponttal továbbra is a negyedik helyen áll a táblázaton.
Sárga lap: Rajković 25’
A TSC csapata a Szuperliga 13. fordulójában vasárnap, október 17-én Újvidéken 19.05-tól a Proleter ellen lép pályára.
Spasoje Jelačić, a TSC edzője azt emelte ki, hogy az ellenfél vezetőedzője nemrég még a TSC alkalmazásában állt, ezért jól ismeri a topolyai csapat játékosait.
„A Proleter vezetőedzője jelenleg Dušan Bajić, aki korábban a TSC-nél dolgozott, és nagyra becsüljük a munkáját, valamint személyes jó barátom. Természetesen kihasználja majd azt, hogy jól ismeri a játékosainkat, de ez valamilyen mértékben terhet is jelenthet neki. Mi pedig néhány meglepetést készítünk számára, amelyre nem számít majd. Ezen a mérkőzésen nagy taktikai harc várható a két szakmai stáb között, de véleményem szerint a minőség a mi oldalunkon áll, ez pedig meg kell hogy hozza a várt eredményt, és győzelemmel térünk majd haza Újvidékről” – mondta többek között Jelačić, majd arról is beszélt, hogy komoly taktikai harc várható a pályán.
„Egy bizonytalan végkimenetelű igazi bajnoki meccs várható. Magabiztosan utazunk erre a vendégszereplésre, és azt várjuk a csapattól is, hogy ahogyan az előző mérkőzéseken, most is magabiztos játékot nyújtson és folytassa a jó játékot, ami sajnos nem minden mérkőzésen hozott eredményt. Ami viszont bátorító, hogy jól játszunk, sok helyzetet alakítunk ki, és ez remélhetőleg így lesz a Proleter ellen is. A helyzetkihasználáson kell javítani és remélem győzni fogunk, és mosollyal az arcunkon térünk majd vissza Újvidékről” – fejtette ki a TSC edzője.
Mihajlo Banjac, csapatunk középpályása győzelmet vár a Proleter elleni meccsen.
„Nem lesz könnyű Újvidéken, mert a Proleter csapatával játszunk, akik három egymást követő győzelmet arattak és egy jó sorozatban vannak. Egy igazán nehéz meccs vár ránk, de a győzelem a cél. Dušan Bajić (a Proleter jelenlegi vezetőedzője) jól ismer minket, de mi is ismerjük az ő munkamódszereit és azt gondolom, hogy egyenlő felek küzdelmét láthatják majd a nézők” – mondta Mihajlo Banjac.
Csapatunk 12 forduló után a táblázat negyedik helyét foglalja el 20 ponttal. A mérkőzést élőben követhetik vasárnap 19.05-től az Arena Sport 1-es csatornáján.
A TSC serdülő csapata, illetve U15-ös együttesünk is győzelmet ünnepelhetett a hétvégén.
Serdülő csapatunk a Vajdasági liga északi csoportjának kilencedik fordulójában hazai pályán 7:0-ra győzte le az Újvidéki Prof. Bolesnikov együttesét. Csapatunk végig uralta a mérkőzést és magabiztos győzelmet aratott. A TSC góljait Kónya (3), Stojkov (2), Perišić i Zličić lőtte.
U15-ös együttesünk a Vajdasági liga északi csoportjának nyolcadik fordulójában az Akadémián győzte le fölényesen az újvidéki Petar Puača csapatát 8:0 arányban. Góljainkat Kuzmanović (2), Mester (2), Vujićić, Trajković, Öreg L. és Szabó szerezte.
Ifjúsági csapatunk a második helyen végzett Szlovákiában a hatodik MOL Kukkonia Kupán. A döntőben együttesünket a Puskás Akadémia győzte le 4:3-ra.
A tornán a fiúk a csoportmeccsek során 1:0-ra verték a Spartak Trnavát, majd 1:1-et játszottak a Ferencvárossal és megnyerték csoportjukat, ami azt jelentette, hogy a döntőben a Puskás Akadémiával csapnak össze.
Jól kezdte a finálét csapatunk, Beskorvajni és Rakić góljaival 2:0-ra vezettünk, az ellenfél azonban ezután zsinórban négy gólt is szerzett, a végén pedig Bugarin csak szépíteni tudott.
A bronzmeccsen a házigazda DAC tizenegyesekkel nyert a Spartak Trnava ellen, míg az ötödik helyet a Ferencváros szerezte meg, amely 1:0-ra verte az Eszék csapatát.
A torna legjobb játékosának a TSC védőjét, Marko Dmitrović választották.
FK TSC (Topolya) – FK Radnik (Bijeljina) 3:1
Filipović – Varga (Kangrga), Antonić (Rajković), Stojković (Marsenić) – Petrović (Petković), Santrač (Tomanović), Bocskay (Đakovac), Stanojev – Milićević (Zec), Stoiljković (Banjac), Stanojlović (Vukić)
Csapatunk 3:1-es győzelmet könyvelhetett el a bijeljinai Radnik ellen az Akadémián játszott barátságos mérkőzésen.
Az első félidőben több helyzetünk is volt, de csak egy gólt sikerült szereznünk, a 27. percben Stanojlović volt eredményes. A második játékrészben még kétszer sikerült bevenni a vendégek kapuját. A 62. percben a fiatal Kangrga adott remek labdát Stanojevnek, aki Dejan Milićevićet hozta kihagyhatatlan helyzetbe, hét perccel később pedig Goran Antonić is eredményes volt. A vendégek a mérkőzés utolsó percében szépítettek. Jovan Motika büntetőből talált be.
A hétvégén ifjúsági csapatunk és az U17-es együttes is győzelmet aratott.
Az ifik a Szerb Ifjúsági Liga 8. fordulójában hazai pályán a Zemun ellen diadalmaskodtak 3:2 arányban. Csapatunk végig uralta a mérkőzést, a fiúk már 3:0 arányban is vezettek, azonban a vendégeknek a meccs végéig sikerült szépíteniük. Góljainkat Beskorvajni és Šušnjar szerezte, a vendégcsapat pedig egy öngólt is vétett.
U17-es együttesünk a Vajdasági serdülő liga északi csoportjának 8. fordulójában Kúlán nagyarányú győzelmet ünnepelhetett a Hajduk 1912 csapata ellen. Perišić kétszer is betalált, rajta kívül pedig Stojkov, Kalapati, Stančić és Preradov volt eredményes.
FK TSC (Topolya) – FK Čukarički (Belgrád) 1:2
Csapatunk a TSC Arénában a Szuperliga 12. fordulójában 2:1-es vereséget szenvedett a belgrádi Čukarički együttesétől.
A vendégek kezdték jobban a meccset, de a 10. perctől a TSC vette át az irányítást, a 16. percben Banjac, bő 10 perccel később Tomanović volt pontatlan. A 34. percben óriási helyzetet hagytak ki a vendégek, amikor Čolović lövését Đuro Zec a gólvonalon hárította. Három perc múlva azonban a Čukarički mégis megszerezte a vezetést Stefan Čolović révén.
A második félidő elején rögtön sikerült az egyenlítés. Marko Petković beadása után Petar Ratkov fejjel volt eredményes. Fiatal csatárunk első gólját szerezte a Szuperligában. Ratkov az 54. percben ismét felíratkozhatott volna a góllövők listájára, de a remekül védő Đorđe Petrović hárítani tudta ziccerét, majd Zec lövését is blokkolni tudták a vendégek védői. A 68. percben a Čukarički ismét megszerezte a vezetést, Minić játékvezető büntetőt ítélt, melyet Asmir Kajević értékesített. A meccs hátralévő részében mindent megtett csapatunk az egyenlítésért, a bírói ráadásban Slobodan Rajković a kapufát találta el, így a vendégek három ponttal távoztak a TSC Arénából.
Sárga lap: Tomanović 57’