News

U17 BAJNOKI MÉRKŐZÉSE

FK Radnički (Zombor) – FK TSC (Topolya) 1-2

U19 BAJNOKI MÉRKŐZÉSE

FK TSC (Topolya) – FK Radnički (Zombor) 3-0

FELNŐTTEK – SZERB MÁSODOSZTÁLY 7. FORDULÓJA

FK Radnički (Kragujevac) – FK TSC (Topolya) 2-2 (1-2)

TSC: Jorgić, Svitić, Mezei, Skopljak, Branković, Tomanović, Milićević, Davidov, Tendai (Szilágyi), Sinkovits (Čordašić), Damnjanović (Mijić).

Góllövők: Tomanović és Damnjanović.

Csapatunknak sikerült kétszer is előnyhöz jutnia a házigazda Radničkival szemben, azonban a mérkőzés hosszabbításának utolsó percében ellenfelünk mentett egy pontot. A mérkőzés első helyzete Davidov kiugratásával Tendai előtt adódott, aki közelről a kapusba lőtte a labdát. A következő komolyabb akciónk végén született is egy gól Tomanović által. A hazaiaknak egyedül a pontrúgásai voltak erősek, így kaptuk a szögletrúgásból érkező egyenlítő gólt is. Az első félidő végén Davidov buktatásáért a játékvezető büntetőt ítélt meg, amelyet Damnjanović ügyesen kihasználva, megszerezte csapatunk számára a vezetést. A második félidőben ellentámadásainkkal komoly veszélyt jelentettünk a házigazda kapujára, azonban gólt csak ellenfelünk tudott lőni, előre vetítve ezzel a végeredményt. Branković kiállításának köszönve a mérkőzés hajrájára tíz emberre fogyatkozott csapatunk.

FELNŐTTEK BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSE

FK Mladost (Petrőc) – FK TSC (Topolya) 0-5

U11 TORNÁJA SZABADKÁN

A TSC U10-es csapata 8. helyen végzett.

U12 BAJNOKI MÉRKŐZÉSE

FK TSC (Topolya) – FK Vinogradar (Hajdújárás) 1-2

U15 BAJNOKI MÉRKŐZÉSE

FK TSC (Topolya) – FK Spartak (Szabadka) 0-4

U17 BAJNOKI MÉRKŐZÉSE

FK TSC (Topolya) – FK Spartak (Szabadka) 2-2

U19 BAJNOKI MÉRKŐZÉSE

FK ŽAK Junior (Zombor) – FK TSC (Topolya) 0-3

FELNŐTTEK – SZERB MÁSODOSZTÁLY 6. FORDULÓJA

FK TSC (Topolya) – FK Bežanija (Belgrád) 4-0 (3-0)

TSC: Jorgić, Svitić (Mijić), Mezei, Skopljak, Branković, Tomanović (Čordašić), Milićević, Davidov (Erak), Tendai, Sinkovits, Damnjanović.

Góllövők: Damnjanović (2), Branković és Milićević.

Hirtelen célratörő támadásokkal megleptük ellenfelünket és ennek köszönve már az első 15 percben háromgólos előnyre tettünk szert. A vendégeink nem tudtak kibontakozni, mert minden az ő térfelükön történő labdaszerzésünk góllal fenyegette kapujukat. Első találatunkat Branković szerezte egy gyönyőrű szabadrúgással, majd Damnjanović és Milićević is pontosan célzott. Az belgrádi csapat a második félidő első tíz percében próbálkozott még ugyan, de eredménytelenül. Ettől kezdve a mérkőzés végéig már csak az maradt kérdés, hogy csapatunk hány góllal nyeri meg az összecsapást. Végül Damnjanović megszerezte második, és egyben csapatunk negyedik gólját is ebben a játékban.