News

Nehéz vendégszereplés következik

A TSC szombaton, július 29-én Belgrádban a Szuperliga 3. fordulójában a Partizan ellen lép pályára.

Žarko Lazetić vezetőedző nehéz meccsre számít, de optimista, véleménye szerint csapatunk formája felfelé ívelő.

“A két legnehezebb vendégszereplés egyike következik, ezek a Zvezda, illetve a Partizan elleni meccsek. A legnehezebbek, hiszen a hazai mezőny két legjobb csapatáról van szó, másrészt viszont mindig öröm ellenük játszani. Nyilván az áprilisi mérkőzéseket nem vehetjük alapul, hiszen a Partizan edzőt váltott, és több új játékos is érkezett. Megváltozott a csapat játéka, és jó futballisták érkeztek külföldről is, a nevek alapján talán jobb csapatuk van, mint tavaly volt. Az új edzőjüket, Ilija Stolicát nagyon tisztelem, mert amíg a Voždovacot vezette, addig nekünk fiatalabb edzőknek példát mutatott. Talán az első olyan edző, aki nem a nagy csapatok egyikét vezette, és mégis irányítani tudta a játékot, a támadó futballt preferálta, és jó eredményeket ért el azzal a csapattal. A Partizan felkészülési mérkőzéseiből azt lehet leszűrni, hogy ezt akarja elérni itt is. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, és miután eltelik egy bizonyos idő, amire ilyenkor minden edzőnek szüksége van, míg a játékosok megértik az új elvárásokat, valamint ha megfelelő támogatást kap, akkor ezt el fogja érni. Szívből kívánom neki, természetesen vasárnaptól. Ami bennünket illet, készen állunk erre a találkozóra, hisz mint említettem mindig jó a Zvezda és a Partizan ellen pályára lépni. Az első két forduló után lassan megtaláljuk a játékunkat, eltelt az a 6 hét, ami a csapat felkészüléséhez szükséges, hogy elérjen egy jó ritmust. Arra számítok, hogy felfelé ível majd a formánk. Jól játszottunk az első meccsen. Elégedett vagyok azzal is, amit a második mérkőzésen mutattunk, és szerintem egyre magasabb színvonalat tudunk nyújtani, ami ezen a mérkőzésen is megmutatkozik majd”- mondta többek között vezetőedzőnk.

Goran Antonić, a TSC védője szerint sem lesz könnyű Belgrádban.

“Az első két fordulóban a Partizan jó meccseket játszott a Javor, illetve a nišiek ellen. Ez utóbbi különösen jó mérkőzés volt, bár inkább a Niš játékát méltatta mindenki. Ránk ismét nehéz mérkőzés vár, mindenkinek 100%-ot kell nyújtania, ha pozitív eredményt akarunk elérni. Ezt sosem könnyű véghezvinni, de kiadjuk magunkból a maximumot, és reménykedünk a jó eredményben” – mondta Antonić.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik, az Arena 1 Premium csatornán követhetik élőben.

Kiváló hangulat jellemezte a TSC harmadik nyári táborát

Idén is teljes létszámmal, 150 gyerek részvételével zajlott a TSC nyári focitábora. A harmadik alkalommal megrendezett táborban napi két intenzív edzést tartottak, emellett része volt a foglalkozásoknak a sok játék is. A gyerekekkel 15 edző dolgozott. A napi programot úgy tervezték meg, hogy egyben szórakoztató is legyen, hogy a lurkók játékos körülmények között sajátítsák el a labdarúgás alapjait. A lányokkal nem külön csoportban, hanem a fiúkkal együtt foglalkoztak. Kondíciótréningek, technikai gyakorlatok és ügyességi játékok is szerepeltek a programban, és sokat tanultak a labdarúgás szabályairól is.

A teljes cikket a Magyar Szó napilapban a következő linken olvashatják el.

https://www.magyarszo.rs/hu/4986/sport_labdarugas/269005/Kiv%C3%A1l%C3%B3-hangulat-jellemezte-a-TSC-harmadik-ny%C3%A1ri-t%C3%A1bor%C3%A1t-labdar%C3%BAg%C3%A1s-tsc.htm

SZUPER LIGA (22/23) 2. FORDULÓ, TSC – Javor-Matis 0:0

FK TSC (Topolya) – FK Javor-Matis (Ivanjica) 0:0

Ilić – Stojković, Ćalušić (Tomanović 45’), Antonić, Petrović – Kuveljić (Stanojlović 69’), Stojić – Stanojev (Ratkov 87’), Đakovac, Mirchevski (Jovanović 75’) – Vukić

A TSC hazai pályán a Szuperliga 2. fordulójában 0:0-s döntetlent játszott az ivanjicai Javor-Matis csapatával.

Az első félidő TSC mezőnyfölényt hozott, nagyobb helyzetek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem. A legnagyobb lehetősége Martin Mirchevskinek volt a 43. percben, de kapu mellé lőtt.

A második játékrészben fokozta a tempót csapatunk, több gólhelyzetünk is volt, de nem tudtunk betalálni. Az 53. percben Mirchevski beadása után Tomanović fejese a felső lécen csattant. A 70. percben Stefan Vukić került helyzetbe, de kapu mellé szállt a fejes. A 82. percben a csereként beállt Stanojlović fejesét hárította a vendégek kapusa, Aleksandar Vulić, majd a 90. percben szintén Stanojlović próbálkozott, de lövését védte Vulić.

Gól tehát nem született, így két forduló után a TSC 4 ponttal a táblázat 4. helyét foglalja el.

SZUPER LIGA (22/23) 1. FORDULÓ, Čukarički – TSC 1:4

FK Čukarički (Belgrád) – FK TSC (Topolya) 1:4

Ilić – Stojković, Ćalušić, Antonić, Petrović – Đakovac, Stojić (Doucouré 85’) – Mirchevski (Stanojlović 73’), Banjac (K) (Ratkov 85’), Stanojev ( Tomanović 64’) – Vukić

Csapatunk a Szuperliga 1. fordulójában idegenben aratott 4:1-es győzelmet a Čukarički felett.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, nagyobb helyzetek nélkül. Az egyetlen gólt Goran Antonić fejelte a 35. percben Mihajlo Banjac szöglete után.

A második félidő elején Mihajlo Spasojević góljával egyenlített a hazai csapat, de három perccel később Nemanja Stojić megszerezte első gólját kék-fehér mezben. A fejes előtt Martin Mirchevski ívelte be a szabadrúgást. A 60. percben már 3:1 állt az eredményjelzőn, Mihajlo Banjac szabadrúgásból lőtt rendkívül szép gólt. A végeredményt a csreként beálló Stanojlović állította be.

Sárga lapok: Ćalušić 20′, Banjac 25′, Stojković 62′, Petrović 88′, Stanojlović 90′

Készen állunk az új kihívásokra

Szombaton, július 9-én csapatunk a Szuperliga 2022/23-as kiírásának első meccsén Belgrádban vendégszerepel, a Čukarički csapatával mérkőzünk.

Žarko Lazetić vezetőedző szerint nehéz meccs vár együttesünkre.

“Minden szezon némi bizonytalansággal kezdődik. Jól ismerjük a Čukaričkit, nincs itt semmi titok, felkészülésen is együtt voltunk, szóval láthattuk is egymást. Mindenesetre a Čukarički csapatának új edzője van, és az első mérkőzés mindig kiszámíthatatlan. Nehéz sorsulásunk van, az első négy meccsből hármat idegenben játszunk majd, a Čukaričkival, a Partizannal és a niši Radničkivel, szóval már a kezdettől lesz egy plusz nyomás, mert fontos a jó kezdés. Tudjuk, hogy a Čukarički évek óta a hazai futball élmezőnyében van, az utóbbi két évben a harmadik helyen végeztek, még a Vojvodinát is megelőzték, ezért elismerést érdemelnek. Komoly csapatuk van, hoztak egy olyan edzőt, aki egészen másképp dolgozik mint az elődei, sikerült erősíteniük is. Biztosan jó mérkőzés lesz. Kezdődik a bajnokság, rövid volt a felkészülés, mi edzők mindig több időt szeretnénk a felkészülésre és a munkára fordítani, bár mindannyian vártuk már a pontokért folytatott harcot. Megkezdődik az amire készültünk, szerintem készen fogunk állni erre az összecsapásra, és a lehető legjobban fogunk játszani. Nyilván nem az első mérkőzéshez igazítottuk a formánkat, hanem egyértelműen az egész szezonra. Három hét felkészülés után úgy gondolom, hogy jó pillanat ez a csapatnak. A felkészülési meccseken látszott együttesünk komolysága, jó munkát végeztek a fiúk, és hiszem, hogy az első mérkőzéstől kezdve jó színvonalon fognak játszani. Meg fogjuk tenni amit kell, és biztosan meg fogunk próbálni mindent a Čukarički otthonában is, még ha tudjuk is, hogy ellenük milyen nehéz játszani. Megpróbáljuk majd rájuk kényszeríteni a mi ritmusunkat, a mi játékunkat, nyilván sok minden függ majd az ellenféltől is, de mi készen állunk a harcra. Az elmúlt időszakban két meccset is játszottunk náluk, szóval mondhatjuk, hogy elég jól ismerjük a pályát is, és úgy gondolom, hogy az első forduló rangadója vár ránk, és mindenki aki kilátogat a találkozóra élvezni fogja azt. Szerintem a játékosok, a szakmai stábok, és mindenki élvezheti majd, és remélem nagy számban érkeznek majd szurkolók is. Igaz nyár van és nagy a meleg, de szerintem mindenki futballt nézne már” – fejtette ki véleményét a TSC vezetőedzője.

Martin Mirchevski, csapatunk támadója szeretne bizonyítani, és szerinte is kemény összecsapásra készülhetünk.

“Befejeztük a felkészülést, készen állunk, én szeretnék bizonyítani ebben a ligában, és szerintem minden jó úton halad. Kemény mérkőzésre számítok, a Čukarički egy jó csapat, és szerintem az első meccs a legnehezebb a felékészülés után, mert ilyenkor még a játékosok nincsenek a legjobb formában. Szeretnénk nyerni, de úgy gondolom, hogy eléggé nehéz lesz” – mondta Mirchevski.

A meccs szombaton 20.00 órakor kezdődik, az Arena 3 Premium élőben közvetíti.

TSC Camp idén is a TSC Akadémián!

SZUPER LIGA (21/22) 37. FORDULÓ, TSC-VOJVODINA 0:2

FK TSC (Topolya) – FK Vojvodina (Újvidék) 0:2

Filipović – Petrović, Varga, Antonić (Krsmanović 76′), Stojković – Tomanović (K), Bocskay (Milićević 69′) – Stanojlović (Ratkov 53′), Banjac, Stanojev (Mirchevski 53′) – Vukić

A TSC hazai pályán 2:0-s vereséget szenvedett az újvidéki Vojvodinától a Szerb Szuperliga 37. fordulójában.

Az első félidő főleg mezőnyjátékkal telt, nagyobb helyzetek nem alakultak ki.

A második játékrész elején a vendégek Nenad Filipović hibája után Bojan Matić góljával megszerezték a vezetést. Ezek után csapatunk többet támadott, de a 79. percben egy kontra után a Vojvodina Milan Lazarević révén másodszor is betalált, így megszerezték a győzelmet.

A TSC a 6. helyen zárta a 2021/2022-es idényt.

Sárga lapok: Bocskay 20′, Tomanović 79′

Változik a TSC – Vojvodina mérkőzés időpontja

A Belgrádban megrendezésre kerülő “Euroleague Final Four” kosárlabdatorna miatt, melyre több ezer külföldi szurkolót várnak, a labdarúgó Szuperliga 37. fordulójának három szombati mérkőzését vasárnapra halasztották.

Eredetileg a Crvena zvezda – Voždovac, a Partizan – Radnički és a TSC – Vojvodina mérkőzéseket játszották volna szombaton, de mivel a két Belgrádban sorra kerülő mérkőzést vasárnap rendezik meg, így a topolyai találkozót is május 22-re halasztották, mert a mérkőzés európai kupaszereplésről dönt, így a Szuperliga szabályzatával összhangban mindhárom meccset ugyanabban az időpontban kell lebonyolítani. A mérkőzéseket vasárnap 18.30-tól rendezik.

SZUPER LIGA (21/22) 36. FORDULÓ, RADNIČKI – TSC 2:0

FK Radnički (Niš) – FK TSC (Topolya) 2:0

Filipović (K) – Petrović (Krsmanović 79), Ćalušić, Leandro (Antonić 46’), Stojković – Đakovac, Bocskay (Milićević 63) – Ratkov ( Stanojlović 63), Mirchevski, Stanojev (Tomanović 46’) – Vukić

Csapatunk a Szuperliga 36. fordulójában 2:0-s vereséget szenvedett Nišben a Radnički csapatától.

Az első félidő egyenrangú küzdelmet hozott. Az első komolyabb helyzet a TSC előtt adódott, a 11. percben Martin Mirchevski talált be a hazaiak kapujába, de a játékvezető les címén megsemmisítette a gólt. A 18. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, Filip Kasalica fejjel volt eredményes. Az első játékrészben több gólszerzési lehetőség nem alakult ki.

A második félidőben a TSC játszott mezőnyfölényben. Petar Ratkovnak, Saša Tomanovićnak és Stefan Vukićnak is volt lehetősége a gólszerzésre, de helyzeteik kimaradtak. A legnagyobb egyenlítési lehetőség a 88. percben adódott Josip Ćalušić előtt, akinek a fejesét óriási bravúrral védte a hazaiak hálóőre, Filip Dujmović. A Radnički veszélyes kontrákat vezetett, egy ilyenből pedig a 89. percben Lazar Jovanović betalált és beállította a 2:0-s végeredményt.

A nem teljes 36. forduló után a TSC a bajnokság 6. helyét foglalja el 48 ponttal.

Sárga lapok: Mirchevski 60’, Đakovac 85’