Rólunk

Az első topolyai focicsapatot 1912-ben alapították, amely hivatalosan 1913-tól kezdte meg működését Topolyai Sport Club (TSC) néven.

A klub első támogatója, Beer Károly adományozta az első labdát városunk csapatának.

1930-ban a „TSC” neve megváltozott és a „JAK” (Jugoszláv Atlétikai Klub) új székhelye a mai Vásártér lett.

A 30-as években elkezdték az új sportpálya építését a Városi parkban. Ez az egykori Városi stadion.

1942-től a sportklub a Magyar másodosztályban versenyzett, és egyből a második helyen végzett.

A II világháború után a klub „Egység”, majd 1951-től „Topolya” néven futott. Kiemelkedőek voltak a szabadkai ligában, majd a Szerb ligában is.

1974-ben a csapat neve megváltozott. Ekkoriban FK „AIK” néven hatalmas sikereket értek el a fiúk, még a Jugoszláv Szövetségi másodosztályba is bejutottak. Ez klubtörténetünk egyik legnagyobb sikere.

A nehéz gazdasági körülményeknek köszönve 2003-ban a felnőtt csapat szüneteltette munkáját, csak az utánpótlás csapatok léptek pályára.

A csapat 2005-ös újraélesztése után egyesül a Bajsa Labdarúgóklubbal és FK „Topolya” néven folytatják munkájukat. A 2005/2006-os és a 2006/2007-es idényben serdülőink a Vajdaság legjobbjai voltak, a felnőtt csapat pedig a Vajdasági Labdarúgó Liga „Észak” csoportjában állhatott a dobogó legfelső fokára.

Felnőtt csapatunk számára a 2010/2011-es idény hatalmas sikert hozott. Pontszerző mérkőzéseken nyújtott teljesítményükkel bejutottak a Szerb Ligába.

2013-ban a klub fennállásának 100. évfordulója alkalmából visszavette az eredeti FK „TSC” nevet.

A 2018/2019-es idényben története legnagyobb sikerét érte el a klub, miután megnyerte a másodosztály küzdelmeit és feljutott a Szuperligába. A szezon végén a csapat kvalifikálta magát az Európa-ligába, miután a negyedik helyen zárta a 2019/2020-as bajnokságot. Az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában játszotta a TSC és a román FCSB csapata azt a híres meccset, amely 12 gólt hozott.

2021-ben adták át a klub új stadionját, a TSC Arénát, amely Szerbia legkorszerűbb stadionja. 4.500 férőhellyel rendelkezik, az UEFA besorolása szerint 3. kategóriába tartozik, ezzel pedig nemzetközi mérkőzések megrendezésére is jogosult.A legmodernebb technikai felszereltséggel rendelkező stadionba látogató nézőket minden igényt kielégítő ellátás várja.

A 2020/2021-es idényben az 5. helyen végzett a csapat a szerb élvonalban, a 2021/22-es szezont pedig a 6. helyen zárta.

A klub legnagyobb sikerét a 2022/2023-аs idényben érte el, amikor a szerb Szuperliga második helyén végzett, ezzel pedig kiharcolta a jogot, hogy Bajnokok Ligája selejtező mérkőzéseket vívhasson

Ebben a szezonban csapatunk az Európa-liga csoportkörében szerepelt és olyan ellenfelekkel játszott, mint a West Ham United, a Freiburg és az Olympiakosz.
A 2023/2024-es idényben együttesünk a harmadik helyen végzett a Szuperligában, ami biztosította az európai csoportkört.

A TSC különös figyelmet szentel a fiataloknak, mert bennük látja jelenlegi játékosainak utánpótlását, a klub jövőjét. A klub hosszú történelme során számos kiváló játékost nevelt ki. Többen közülük világhírű csapatok játékosaiként öregbítik hírnevünket.

Dušan Tadić – FK „AIK” (Topolya) > FK „Vojvodina” (Újvidék) > FC „Groningen” (Groningen) > FC „Twente” (Hollandia) > FC „Southampton” (Premier League) FC Ajax” (Hollandia)

Nikola Žigić – FK „AIK” (Topolya) > FK „Mornar” (Bar) > FK „Kolubara” (Lazarevac) > FK „Spartak” (Szabadka) > FK „Crvena Zvezda” (Belgrád) > FC „Racing Santander” (Santander) > FC „Valensija” (Valencia) > FC „Racing Santander” (Santander) > FC „Birmingham City” (Championship)

Andrija Kaluđerović – FK „AIK” (Topolya) > OFK „Beograd” (Belgrád) > FK „Njegoš” (Lovćenac) > FK „Mačva” (Šabac) > FK „Hajduk Beograd” (Belgrád) > FK „Spartak” (Szabadka) > FK „Radnički” (Pirot) > FK „Rad” (Belgrád) > FK „Crvena Zvezda” (Belgrád) > FC „Beijing Guoan” (Beijing) > FC „Racing Santander” (Santander) > FK „Vojvodina” (Újvidék) > AEL „Limassol” (Ciprus) > FC „Thun” (Thun) > FC „Brisbane Roar” (Brisbane) > SC „Al-Shahania” (Qatar) > FK „Rad” (Belgrád) > FK „Žalgiris” (Litvánia) > FC „Port” (Thai League) (Thaiföld) > FC „Wellington Phoenix” (Új-Zeland)> Delhi Dinamos (India) > Proleter (Újvidék)

Könyves Norbert – FK „Bačka” (Mohol) > FK „Bačka Topola” (Topolya) > MTK „Budapest” FC – U19 (Budapest) > „Paksi” FC (Paks) > „Vasas” FC (Budapest) „Debreceni” VSC (Debrecen)> „Diósgyőri” VTK