A TSC csapata a szerb Szuperliga 12. fordulójában, október 2-án szombaton Topolyán a TSC Arénában 16 órától a belgrádi Čukaričkit fogadja.
Faragó Szilárd kapusedző szerint legalább olyan nehéz feladat vár a csapatra, mint a Vojvodina ellen.
„Hasonló mérkőzést várok, mint a Vojvodina ellen, szerintem az utolsó pillanatig kérdéses lesz a győztes kiléte is. Nekünk jót tett a Vojvodina elleni győzelem, még nagyobb önbizalmat kapott a csapat, és úgy érzem a fiúk hozzáállása alapján, hogy jó mérkőzést fogunk játszani, és a végén szerintem ismét pozitív eredménnyel tudjuk zárni a mérkőzést” – mondta többek között csapatunk kapusedzője.
Slobodan Rajković, aki első tétmeccsén gólt szerzett a TSC színeiben, amivel eldöntötte a Vojvodina elleni rangadót, azt emelte ki, hogy a belgrádi csapatban sok fiatal tehetséges futballista szerepel.
„Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Čukarički egy fiatal csapat, több remek játékosuk van. Külön erőt adhat nekik a vezetőedzőjük, aki nemcsak jó, hanem egy legenda volt, és aki a karrierje során sok ilyen összecsapáson vett részt, és biztosan át tudja adni játékosainak a lényeget. Ami bennünket illet, egyszerűen meg kell ismételnünk a jó dolgokat, amiket eddig csináltunk. Jól felkészültünk, jól felkészített bennünket a szakmai stáb az előző meccsre és a mostanira is. Jól dolgoztunk, de a hibák számát minimalizálnunk kell. Persze hibák mindig történnek, ezeket ki kell küszöbölnünk, meccsről meccsre haladva, a jó dolgokat pedig meg kell tartanunk. Olyan mérkőzés következik, ahol nekünk játszanunk kell, rajtunk lesz a nagyobb teher, mert szeretnénk megtartani a harmadik helyet. Nekünk mint játékosoknak, és mint klubnak is nagyon kell figyelnünk. Tudnunk kell, hogy ilyen helyzetekben nagyobb a felelősség, és arra kell törekednünk, hogy megtartsuk a jó játékot és a pozitív eredményeket” – mondta a TSC védője.
Csapatunk 11 forduló után a táblázat harmadik helyét foglalja el 20 ponttal.
Ifjúsági együttesünk a Szerb Ifjúsági Liga 7. fordulójában Belgrádban 2:0-ás győzelmet aratott az IMT csapata felett. A TSC mindkét gólját Beskorvajni szerezte. Csapatunk jelenleg a táblázat ötödik helyén áll 12 ponttal.
A hétvégén felemás eredményeket jegyeztek utánpótlás csapataink. Az U15-ösök gólzáporos sikert arattak, míg ifjúsági csapatunk kikapott. A serdülők meccsét elhalasztották.
U15-ös együttesünk a Vajdasági liga északi csoportjának hatodik fordulójában az Akadémián lejátszott mérkőzésen 17:1-es vereséget mért a kúlai Hajduk 1912 csapatára. Góljainkat Stojkov (4), Kulojević (4), Mester (3),Vajagić (2), Varga, Jeremić, Sándor és Kuzmanović szerezte.
Ifjúsági csapatunk szintén hazai pályán játszott, de nem sikerült jól a belgrádi Čukarički elleni mérkőzés, ugyanis a vendégek 4:1 arányban győztek. Gólunkat Beskorvajni lőtte.
FK TSC (Topolya) – FK Vojvodina (Újvidék) 1:0
Jorgić – Varga, Rajković (Antonić 69’), Stojković – Petrović, Đakovac (Bocskay 82’), Tomanović (K), Petković (Stanojev 59’) – Zec, Banjac (Milićević 82’) – Ratkov (Stanojlović 69’)
Csapatunk a szerb Szuperliga 11. fordulójában 1:0-ás győzelmet aratott a Vojvodina felett. Ez volt együttesünk első bajnoki mérkőzése a TSC Arénában.
A TSC kezdte jobban a meccset, a mérkőzés elején Banjac, majd a 19. percben Tomanović került helyzetbe, de mindketten pontatlanok voltak. A vendégek előtt a 43. percben adódott kiváló gólszerzési lehetőség, de Bastajić lövését Nemanja Jorgić védte, majd a vendégek csatára másodszor is próbálkozhatott, ekkor viszont Aranđel Stojković a gólvonalon hárított.
A 48. percben megszereztük a vezetést. Slobodan Rajković, aki első mérkőzését játszotta kék-fehér mezben, Stojković szöglete után fejelt a vendégek kapujába. Az 58. minutumban Stojković veszélyeztetett 25 méteres szabadrúgásból, de remek lövését Nikola Simić, az újvidékiek kapusa szögletre mentette. A 71. percben a csereként pályára lépett Antonić is gólt szerezhetett volna, de fejese elkerülte a Vojvodina kapuját. Az utolsó negyed óra főleg mezőnyjátékkal telt el, csapatunk irányította a meccset, amely 1:0-ás hazai győzelemmel végződött.
A TSC a nem teljes 11. forduló után a táblázat harmadik helyén áll 20 ponttal.
Sárga lapok: Stojković 69’, Bocskay 84’
Szeptember 25-én, szombaton 16 órakor a Szuperliga 11. fordulójában a topolyai TSC az újvidéki Vojvodinát látja vendégül a TSC Arénában. Ez csapatunk első bajnoki meccse az új stadionban.
Spasoje Jelačić, a TSC edzője igazi vajdasági rangadót vár, és izgalmas meccsre számít.
“Egy igazi vajdasági derbi vár ránk, azt is mondhatjuk, hogy a forduló rangadója következik végre a saját stadionunkban, aminek mindannyian nagyon örülünk. Ez egy olyan találkozó, ami mindenkit érdekel, kiszámíthatatlan mérkőzés. Mi jó ritmusban, teljes erőbedobással dolgozunk, azt várjuk hogy a játékosaink minél jobb teljesítményt nyújtsanak a pályán. Az ellenfél nem is lehetne érdekesebb, és nem is lehetne bizonytalanabb a végkimenetel, mert a Vojvodina csapata is nagy múlttal rendelkezik a szerb futballban. Érdekes, kiszámíthatatlan meccsre számítok, és remélem hogy a mérleg a mi oldalunkra billen majd” – mondta Jelačić.
Saša Tomanović, a csapat kapitánya azt emelte ki, hogy együttesünk hazai környezetben az új stadionban lép pályára.
„Nehéz mérkőzés vár ránk, végre a saját stadionunkban játszhatunk, ez lesz az első tétmérkőzés, a Vojvodina pedig komoly ellenfél, akikkel szemben jó a mérlegünk az elmúlt két szezont tekintve, és ezt szeretnénk folytatni ebben az idényben is” – mondta többek között a TSC kapitánya.
A nem teljes tizedik forduló után csapatunk a táblázat 4. helyét foglalja el, míg a Vojvodina 15 ponttal hatodik.
A Capelli Sport és a TSC büszkén jelentik be, hogy 3 éves partnerségi szerződést kötöttek. A megegyezés szerint a Capelli Sport 2021. szeptember 15-től a klub felnőtt csapatának hivatalos sporfelszerelés-beszállítója. A TSC a Capelli Sport első szerbiai csapata, ezzel a cég belép a szerbiai piacra.
Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója:
“Nagy büszkeséggel jelentjük be, hogy a TSC lesz az első szerbiai klub, amely ennek a nevezetes gyártónak a felszerelését viseli. Hálásak vagyunk a Capelli Sportnak, hogy a TSC-t olyan klubnak ismeri el, amellyel közös értékeket képviselnek. Köszönettel tartozunk azért is, hogy mellettünk akarnak lenni, amikor a csapat napról napra fejlődik és növekszik. Az ilyen cégek patnersége, mint például a New York-i székhelyű Capelli Sport, biztosít minket arról, hogy egyre jobbá váljunk”.
George Altirs, a Capelli Sport elnöke:
“Várakozással tekintünk a Capelli Sport nemzetközi hálózatának kiterjesztésére. Alázattal lépünk be a szerbiai piacra, mivel Szerbia lesz a 21. ország, amellyel üzleti kapcsolatunk van. Izgatottan várjuk, hogy ellássuk a TSC-t minőséges felszerelésünkkel és ruházatunkkal, valamint hogy hálózatunk segítségével a klubot, illetve a játékosok folyamatos fejlődését támogassuk”.
A Szerb Labdarúgó Szövetség Egészségügyi Bizottsága elfogadta a Radnik halasztási kérelmét a Szuperliga 10. fordulóját illetően, ugyanis több játékosuk is lebetegedett.
Felemás teljesítményt nyújtottak korosztályos csapataink a hétvégén, serdülő együttesünk nyerni tudott, kikapott viszont az ifjúsági csapat és az U15-ösök is.
Ifjúsági csapatunk a Szerb Ifjúsági Liga 5. fordulójában Belgrádba látogatott a Crvena zvezdához, a mérkőzés pedig a fővárosi csapat 4:1-es győzelmével végződött. A TSC gólját Beskorvajni lőtte.
Serdülő együttesünk a Vajdasági serdülő liga északi csoportjának 6. fordulójában Palánkán a Bácska ellen lépett pályára és 3:2-es győzelmet aratott. Góljainkat Stojkov (2) és Svilar szerezte.
U15-ös csapatunk a Vajdasági pionír liga 5. fordulójában Zomborban a Radnički 1912 együttesével mérkőzött és 1:0-ás vereséget szenvedett.