FONTOS ÉRTESÍTÉS! ⛔️
Kormányrendelet alapján a Szerb Szuperliga mérkőzéseit a továbbiakban nézők nélkül kell megtartani, tehát zárt kapusok lesznek egészen a rendelet visszavonásáig.
Az Akadémiára mindenkinek tilos a belépés, kivéve a játékosokat, edzőket, ott dolgozókat és a mérkőzések hivatalos személyeit. Minden mérkőzés nézők nélkül kerül megrendezésre!
FK Rad (Belgrád) – FK TSC (Topolya) 3:4
TSC: Filipović, Varga, Antonić, Babić, Grabež, Zec (72′ Arsenijević), Tumbasević, Tomanović (K), Milićević (81′ Đurić), Lukić (36′ Skopljak), Szilágyi
A Szerb Szuperliga 25. fordulójában Belgrádban a TSC gólzáporos meccsen 4:3-ra nyert a Rad ellen.
A hazai csapat már a negyedik percben megszerezte a vezetést Kaluđerović tizenegyesgóljával, a topolyai együttes viszont a félidő közepén két perc alatt megfordította az eredményt. Đuro Zec a 25. percben volt eredményes, majd egy perccel később Nenad Lukić is betalált. A 27. percben Goran Antonić, A TSC játékosa megkapta második sárga lapját is, így emberhátrányba került a topolyai csapat, ennek ellenére még az első játékrészben Szilágyi 3:1-es vezetéshet juttatta a vendégeket.
A második félidőben Janko Tumbasević a 69. percben megszerezte a TSC negyedik gólját, majd egy perccel később a hazaiak Busnić révén szépítettek. A meccs végén Kaluđerović állította be a 4:3-as végeredményt. A TSC továbbra is a negyedik helyen áll a Szuperliga táblázatán.
Sárga lapot a TSC csapatában Tomanović 39′, Grabež 42′ és Tumbasević 90′ kaptak, piros lapot pedig Antonić 27′.
FK TSC (Topolya) – FK Napredak (Kruševac) 2:1
TSC: Jorgić, Varga, Antonić, Babić, Grabež, Zec (72′ Duronjić), Tomanović (K), Milićević, Arsenijević (61′ Đurić), Lukić (77′ Skopljak), Szilágyi
Jól kezdett a topolyai csapat, Đuro Zec már a hatodik percben megszerezte a vezetést a TSC-nek. Az első félidőben végig jobban játszottak Szabó Zoltán kiválasztottjai, de több gólt nem sikerült szerezniük.
A második félidőben a vendégcsapat támadóbb felfogásban lépett pályára és egyenrangú játék alakult ki, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A Napredak Mijić révén egyenlíteni tudott a 84. percben. A hátramaradt játékidőben a TSC mindent egy lapra téve rohamozott, ennek eredményeképpen a 94. percben egy kapu előtti kavarodás után Szilágyi Vladimir megszerezte a topolyaiak győztes gólját.
Mivel a Čukarički kikapott a Mladost csapatától, a TSC 44 pontjával feljött a táblázaton a negyedik,
európai kupaporondon való indulást jelentő helyre.
FK Mačva (Szabács) – FK TSC (Topolya) 0:1
TSC: Filipović (K), Varga, Antonić, Babić, Ponjević, Zec (62′ Tomanović), Tumbasević, Milićević, Arsenijević (90′ Grabež), Lukić, Szilágyi (76′ Đurić)
A TSC Szabácson diadalmaskodott a Szerb Szuperliga 23. fordulójában, a topolyai csapat 1-0-ra győzte le a Mačva együttesét. A TSC a mérkőzés nagy részében többet kezdeményezett, mint a hazai csapat, amely jelen pillanatban az utolsó helyen áll a liga táblázatán. A TSC esélyeshez méltóan játszott, a mérkőzést az első sípszótól kezdve irányította. A mérkőzés egyetlen gólját Janko Tumbasević szerezte a meccs 27. percében.
A TSC a vezetés megszerzése után is a megszokott támadószellemben focizott, de a félidő végéig nem sikerült újabb találatot szerezniük. A második félidőben kiegyenlítettebb volt a mérkőzés, de az eredmény már nem változott.
Sárga lapot a TSC csapatában Ponjević 25′, Tumbasević 45′ és Tomanović 69′ kapott.
FK TSC (Topolya) – FK Partizan (Belgrád) 1:1
TSC: Filipović (K), Varga, Antonić, Babić, Zec, Duronjić (67′ Đurić), Tumbasević, Milićević, Arsenijević, Lukić (87′ Galić), Szilágyi (74′ Sinkovits)
A Szerb Szuperliga 22. fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a TSC a belgrádi Partizannal. A Zentai Városi Stadionban telt ház előtt lejátszott találkozó felvezetőjeként Csizmadia Anna énekelte el az Ismerős Arcok Nélküled című dalát, majd rövid tűzijáték után kezdődött meg a mérkőzés.
Az első félidőben kevés helyzet adódott a csapatok előtt, a Partizan birtokolta többet a labdát, a topolyai csapat viszont jól védekezett.
A második játékrészben kissé élénkebb lett a tempó, mindkét oldalon akadtak formás támadások és egy ilyenből Szilágyi a 68. percben megszerezte a vezetést a TSC-nek. A bizonytalankodó belgrádi védelem nem figyelt Lukićra, aki rávezette a labdát a belgrádi kapusra. Stojković csak kiütni tudta a lövést, de a labda Szilágyi Vladimir elé pattant, aki a hálóba lőtt. A belgrádi csapat ezek után fokozta a nyomást a topolyai kapura, volt is néhény helyzetük, de ezeket nem tudták gólra váltani. Amikor már szinte mindenki elkönyvelte a TSC győzelmét Lazar Lukić játékvezető egy kapu előtti kavarodás után meglehetősen véleményes tizenegyest fújt be a vendégcsapatnak, amelyet Natcho értékesített, ezzel pedig kialakította az 1-1-es végeredményt.
A TSC csapatában sárga lapot Szilágyi 35′, Arsenijević 63′, Milićević 78′ és Lukić 87′ kaptak.
FK Inđija (Inđija) – FK TSC (Topolya) 1:1
TSC: Filipović, Antonić, Babić, Ponjević, Varga, Tomanović (K), Milićević, Arsenijević (71′ Đurić), Zec (86′ Galić), Szilágyi, Lukić
A TSC labdarúgócsapata 1:1-es döntetlent játszott a Szerb Szuperliga huszonegyedik fordulójában az Inđija ellen idegenben. Az Inđija és a TSC összecsapásának első félidejében mindkét együttesnek volt lehetősége, de érvényes találatot egyik félnek sem sikerült szereznie. A topolyaiak közül Milićević betalált ugyan, de a gólt les miatt érvénytelenítették a játékvezetők.
A második félidő elején a hazaiak kerültek előnybe, de a topolyaiak Szilágyi góljával gyorsan egyenlítettek. A TSC-nek a mérkőzés hajrájában akadtak lehetőségei, de több gólt már nem láthatott a közönség, így a két vajdasági együttes találkozója 1:1-es döntetlennel zárult. A TSC-nek huszonegy forduló után 37 pontja van és továbbra is ötödik a táblázaton.
A TSC csapatában sárga lapot Ponjević 56′ és Silađi 62′ kaptak.
2020.01.18. Topolya, TSC Labdarúgó Akadémia
FK TSC – FK Spartak (Sz) 1:1 (Szilágyi)
2020.01.24. Antalya, Törökország
FK TSC – SC Dnipro-1 (UKR) 1:0 (Szilágyi)
2020.01.26. Antalya, Törökország
FK TSC – FK Vardar (MKD) 2:1 (Zec, Arsenijević)
2020.01.30. Antalya, Törökország
FK TSC – FK Tuzla City (BiH) 2:1 (Svitić, Szilágyi)
2020.02.02. Antalya, Törökország
FK TSC – FC Sonderjyske (DNK) 3:0 (Szilágyi 2, AG)
Zec Đuro (29) a TSC első téli igazolása!
A szélső támadó a kruševáci Napredak csapatától érkezett hozzánk.
A téli átigazolási időszakban a TSC közös megegyezéssel szerződést bontott Rovčanin Ersannal.
Đurić Vasilije (21) a TSC második téli igazolása!
A fiatal középpályás a Sinđelić csapatától érkezett hozzánk.
A TSC közös megegyezéssel szerződést bontott Branković Vladimirrel, a tapasztalt belső védővel.
A szerbiai Szuperliga tavaszi folytatásban az európai kupaselejtezőkben való szereplést jelentő első négy hely egyikének megszerzését célozták meg.
Forrás: pannonrtv.com
FK TSC (Topolya) – FK Vojvodina (Újvidék) 2:0
TSC: Filipović, Skopljak, Balaž, Svitić (60′ Antonić), Ponjević, Tomanović (K), Milićević, Arsenijević, Duronjić (74′ Rovčanin), Szilágyi (90′ Galić), Lukić
A TSC labdarúgócsapata nyerte a Szerb Szuperliga vajdasági rangadóját, miután vasárnap Zentán 2:0-ra
legyőzték az újvidéki Vojvodinát. Az őszi idény utolsó mérkőzésén az időjárás nem volt kegyes a játékosokhoz és a nézőkhöz sem, hiszen sűrű ködben játszották a meccset. A TSC játékosai jobban alkalmazkodtak a körülményekhez és sokkal motiváltabbnak is tűntek az újvidékieknél.
Az első félidőben a topolyai csapat kezdeményezett többet és a 33. percben Borko Duronjić idénybeli
első góljával meg is szerezte a vezetést.
A második félidőben némi mezőnyfölényt harcolt ki a Vojvodina, de igazán nagy helyzeteket nem tudtak
kialakítani Filipović kapuja előtt. A meccset végül Szilágyi döntötte el, aki egy gyors kontra végén védhetetlenül bombázott Rockov kapujába.
Sárga lapot a TSC csapatában Svitić 7′, Skopljak 13′, Lukić 76′ és Filipović 83′ kaptak.
A TSC ezzel a 10. győzelmét aratta a Szuperligában és az őszi idényt 36 ponttal az ötödik helyen zárta.