News

SZUPERLIGA (21/22) 11. FORDULÓ, TSC-VOJVODINA 1:0

FK TSC (Topolya) – FK Vojvodina (Újvidék) 1:0

Jorgić – Varga, Rajković (Antonić 69’), Stojković – Petrović, Đakovac (Bocskay 82’), Tomanović (K), Petković (Stanojev 59’) – Zec, Banjac (Milićević 82’) – Ratkov (Stanojlović 69’)

Csapatunk a szerb Szuperliga 11. fordulójában 1:0-ás győzelmet aratott a Vojvodina felett. Ez volt együttesünk első bajnoki mérkőzése a TSC Arénában.

A TSC kezdte jobban a meccset, a mérkőzés elején Banjac, majd a 19. percben Tomanović került helyzetbe, de mindketten pontatlanok voltak. A vendégek előtt a 43. percben adódott kiváló gólszerzési lehetőség, de Bastajić lövését Nemanja Jorgić védte, majd a vendégek csatára másodszor is próbálkozhatott, ekkor viszont Aranđel Stojković a gólvonalon hárított.

A 48. percben megszereztük a vezetést. Slobodan Rajković, aki első mérkőzését játszotta kék-fehér mezben, Stojković szöglete után fejelt a vendégek kapujába. Az 58. minutumban Stojković veszélyeztetett 25 méteres szabadrúgásból, de remek lövését Nikola Simić, az újvidékiek kapusa szögletre mentette. A 71. percben a csereként pályára lépett Antonić is gólt szerezhetett volna, de fejese elkerülte a Vojvodina kapuját. Az utolsó negyed óra főleg mezőnyjátékkal telt el, csapatunk irányította a meccset, amely 1:0-ás hazai győzelemmel végződött.

A TSC a nem teljes 11. forduló után a táblázat harmadik helyén áll 20 ponttal.

Sárga lapok: Stojković 69’, Bocskay 84’

Vajdasági rangadó a TSC Arénában

Szeptember 25-én, szombaton 16 órakor a Szuperliga 11. fordulójában a topolyai TSC az újvidéki Vojvodinát látja vendégül a TSC Arénában. Ez csapatunk első bajnoki meccse az új stadionban.

Spasoje Jelačić, a TSC edzője igazi vajdasági rangadót vár, és izgalmas meccsre számít.

Egy igazi vajdasági derbi vár ránk, azt is mondhatjuk, hogy a forduló rangadója következik végre a saját stadionunkban, aminek mindannyian nagyon örülünk. Ez egy olyan találkozó, ami mindenkit érdekel, kiszámíthatatlan mérkőzés. Mi jó ritmusban, teljes erőbedobással dolgozunk, azt várjuk hogy a játékosaink minél jobb teljesítményt nyújtsanak a pályán. Az ellenfél nem is lehetne érdekesebb, és nem is lehetne bizonytalanabb a végkimenetel, mert a Vojvodina csapata is nagy múlttal rendelkezik a szerb futballban. Érdekes, kiszámíthatatlan meccsre számítok, és remélem hogy a mérleg a mi oldalunkra billen majd” – mondta Jelačić.

Saša Tomanović, a csapat kapitánya azt emelte ki, hogy együttesünk hazai környezetben az új stadionban lép pályára.

Nehéz mérkőzés vár ránk, végre a saját stadionunkban játszhatunk, ez lesz az első tétmérkőzés, a Vojvodina pedig komoly ellenfél, akikkel szemben jó a mérlegünk az elmúlt két szezont tekintve, és ezt szeretnénk folytatni ebben az idényben is” – mondta többek között a TSC kapitánya.

A nem teljes tizedik forduló után csapatunk a táblázat 4. helyét foglalja el, míg a Vojvodina 15 ponttal hatodik.

A Capelli Sport lett a TSC hivatalos sportfelszerelés-beszállítója

A Capelli Sport és a TSC büszkén jelentik be, hogy 3 éves partnerségi szerződést kötöttek. A megegyezés szerint a Capelli Sport 2021. szeptember 15-től a klub felnőtt csapatának hivatalos sporfelszerelés-beszállítója. A TSC a Capelli Sport első szerbiai csapata, ezzel a cég belép a szerbiai piacra.

Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója:

Nagy büszkeséggel jelentjük be, hogy a TSC lesz az első szerbiai klub, amely ennek a nevezetes gyártónak a felszerelését viseli. Hálásak vagyunk a Capelli Sportnak, hogy a TSC-t olyan klubnak ismeri el, amellyel közös értékeket képviselnek. Köszönettel tartozunk azért is, hogy mellettünk akarnak lenni, amikor a csapat napról napra fejlődik és növekszik. Az ilyen cégek patnersége, mint például a New York-i székhelyű Capelli Sport, biztosít minket arról, hogy egyre jobbá váljunk”.

George Altirs, a Capelli Sport elnöke:

Várakozással tekintünk a Capelli Sport nemzetközi hálózatának kiterjesztésére. Alázattal lépünk be a szerbiai piacra, mivel Szerbia lesz a 21. ország, amellyel üzleti kapcsolatunk van. Izgatottan várjuk, hogy ellássuk a TSC-t minőséges felszerelésünkkel és ruházatunkkal, valamint hogy hálózatunk segítségével a klubot, illetve a játékosok folyamatos fejlődését támogassuk”.

Elhalasztották a Radnik-TSC meccset

A Szerb Labdarúgó Szövetség Egészségügyi Bizottsága elfogadta a Radnik halasztási kérelmét a Szuperliga 10. fordulóját illetően, ugyanis több játékosuk is lebetegedett.

Felemás teljesítményt nyújtottak a fiatalok

Felemás teljesítményt nyújtottak korosztályos csapataink a hétvégén, serdülő együttesünk nyerni tudott, kikapott viszont az ifjúsági csapat és az U15-ösök is.

Ifjúsági csapatunk a Szerb Ifjúsági Liga 5. fordulójában Belgrádba látogatott a Crvena zvezdához, a mérkőzés pedig a fővárosi csapat 4:1-es győzelmével végződött. A TSC gólját Beskorvajni lőtte.

Serdülő együttesünk a Vajdasági serdülő liga északi csoportjának 6. fordulójában Palánkán a Bácska ellen lépett pályára és 3:2-es győzelmet aratott. Góljainkat Stojkov (2) és Svilar szerezte.

U15-ös csapatunk a Vajdasági pionír liga 5. fordulójában Zomborban a Radnički 1912 együttesével mérkőzött és 1:0-ás vereséget szenvedett.

SZUPERLIGA (21/22) 9. FORDULÓ, TSC-NAPREDAK 1:2

FK TSC (Topolya) – FK Napredak (Kruševac) 1:2

Filipović – Petrović, Antonić, Stojković – Stoiljković, Đakovac (Vukić 59), Tomanović (K), Stanojev (Petković 59) – Zec (Bocskay 79), Banjac (Milićević 40) – Ratkov (Stanojlović 79).

A szerb Szuperliga 9. fordulójában a TSC Zentán 2:1-es vereséget szenvedett a kruševaci Napredak csapatától. Ez volt együttesünk utolsó mérkőzése a zentai Városi Stadionban, a következő hétvégén az újvidéki Vojvodina ellen már a TSC Arénában lép pályára.

Jobban kezdett csapatunk, és az első félidőben több ígéretes helyzetet is teremtettünk az ellenfél kapuja előtt, sajnos azonban ezek kimaradtak, a vendégek pedig a 35. percben Marko Bačanin góljával megszerezték a vezetést.

A második félidőben is nagy mezőnyfölényben játszott a TSC, de a helyzetek ismét kimaradtak, a Napredak pedig egy gyors ellentámadásból megszerezte második gólját is. Đorđe Jovanović volt eredményes. A 87. percben kapitányunk Saša Tomanović ugyan 2:1-re szépített, de az egyenlítés nem sikerült. Ehhez a legközelebb Goran Antonić állt, aki a bírói ráadásban a kapufát találta el.

A nem teljes 9. forduló után csapatunk a Szuperliga táblázatán a 4. helyet foglalja el 17 ponttal.

Sárga lap: Tomanović 26

A TSC vendége volt Ivan Gudelj

Szerdán Topolyára látogatott Ivan Gudelj egykori jugoszláv válogatott, a spliti Hajduk legendás labdarúgója. Gudelj megtekintette a TSC Arénát és rövid előadást tartott, illetve szakmai tapasztalatokat osztott meg klubunk edzőivel. Ezek után meglátogatta Akadémiánkat is.

Számomra a Poljud a világ legszebb stadionja, de lenyűgöz ez a modern létesítmény. Egy olyan klub, amely ilyen feltételekkel rendelkezik, megérdemli, hogy Európában játsszon, sőt ennél többet is” – nyilatkozta egyebek mellett Ivan Gudelj.

Búcsú Zentától

Szeptember 16-án, csütörtökön a TSC csapata 16.30-tól Zentán a kruševaci Napredakot fogadja a szerb Szuperliga 9. fordulójában. Ez csapatunk utolsó bajnoki meccse a zentai Városi Stadionban.

Kapuvédőnk Nenad Filipović a meccs előtt kiemelte, hogy nagyon fontos mérkőzés következik, hiszen a Napredak közvetlenül a TSC-t követi a táblázaton.

Három szép évet töltöttünk Zentán, itt ünnepeltük a Szuperligába való jutást, európai kupameccset is játszottunk, most pedig búcsúzunk ettől a stadiontól. Sok jó mérkőzést játszottunk itt, talán a román FCSB (Steaua) elleni mérkőzés a legemlékezetesebb, valamint a Crvena zvezda ellen 2:0-ra megnyert meccs” – mondta többek között kapuvédőnk, aki szerint nehéz meccs vár a csapatra a Napredak ellen.

A Napredak jól kezdte az idényt, három győzelmet arattak hazai pályán, de nekünk is jó csapatunk van és felkészülten várjuk a meccset.

Stefan Janković segédedző véleménye szerint is igen fontos mérkőzés lesz a Napredak elleni.

Egy olyan időszakhoz érkeztünk, amikor azokkal a konkurensekkel kell játszanunk, akik az európai színtéren is játszanak. A szabadkai mérkőzés után, ahol véleményem szerint egy nüansszal jobbak voltunk, igaz, nem nyertünk, de ami alapvetően fontos az az, hogy az elmúlt időszakban sikerült megtartanunk a fókuszt és pontokat szereztünk, de ha már nyerni nem sikerül, legalább ne kapjunk ki. Folytatjuk a pontszerzést, ami nagyon fontos a céljaink eléréséhez, ami jelenleg az, hogy kiharcoljuk az európai részvételt. Most a Napredak csapatával játszunk, ők ebben a szezonban jól játszanak, már alapból jól futballoztak, de amióta Milan Đuričić átvette a csapatot – volt szerencsém vele a niši Radnički csapatánál együtt dolgozni – tudom, hogy jó munkát végez, figyel a részletekre, de mi is készen állunk erre a mérkőzésre. Igaz, hogy hazai pályán játszunk, de nem lesz könnyű dolgunk. Úgy gondolom, hogy jól kielemeztük őket, felkészültünk rájuk a héten, motiváltak vagyunk és készen állunk a találkozóra, hogy visszavágjunk az előző szezonban  tőlük elszenvedett vereségért. Szeretnénk győzni, hogy elérjük a céljainkat, és folytassuk a pontgyűjtést. Ez most ebben a pillanatban kulcsfontosságú” – mondta többek között Janković.

A táblázaton jelenleg a TSC a harmadik 17 ponttal, a Napredak a negyedik helyen 15 ponttal rendelkezik.