CÁFOL A TSC: A CSAPAT NEM ELADÓ

Cáfolta a topolyai TSC Labdarúgó Klub azokat a sajtóhíreket, miszerint a horvát labdarúgásban érdekelt Zdravko Mamić érdeklődik a klub iránt.

Közleményükben azt írják, nem gondolkodnak tulajdonos-, illetve a vezetőségcserén. Továbbra is az infrastruktúra kiépítését tartják szem előtt. Zsemberi János, a klub elnöke kiemelte, komoly terveik vannak, hiszen épül az új stadion, és az utánpótlásba is befektetnek. Hozzátette, meggyőződésének tartja, hogy Topolyán színvonalas labdarúgó mérkőzéseket nézhetnek majd a szurkolók a jövőben.

Forrás: Pannon RTV

Gigászi csatában maradtunk alul a FCSB ellen az Európa Liga 2. selejtezőkörében

A rendes játékidőben és a hosszabbításban összesen tizenkét gól született. A focisták igazi tűzijátékot rendeztek. Ezt azonban előre nem lehetett sejteni, így a szervezők is tűzijátékkal fogadták a zentai stadion gyepére kivonuló játékosokat.

A nagyiramú mérkőzésen Milićević a 11. percben fejesből szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, amit a 3 perccel később mesteri emeléssel duplázott meg Duronjić. A 25. percben a vendégek csapatkapitánya, Coman szépített. A 44. perctől a topolyaiak emberhátrányban játszottak, mivel a holland bíró a második sárgalap után kiállította a hazaiak bal hátvédjét, Ponjevićet. A TSC kapusa, Filipović többször is bravúrral védett. A második játékrész elején a román csapat jobb szélsője, Man egyenlített. De nem tartott sokáig a vendégek öröme, mivel a TSC az 51. percben ismét megszerezte a vezetést Antonić révén. A Steaua Bukarest jogutódjának számító FCSB a 63. perben tizenegyesből 3:3-ra egyenlített. Man értékesítette a büntetőt. A bírói ráadásban, a 93. percben az FCSB öngólból megszerezte a vezetést, amire Tomanović egy perc múlva válaszolt. Így 4:4-es állással hosszabbítás következett.
A ráadásban Silađi egyedül tört a kapura, de nem tudott gólt rúgni. Nem sokra rá pedig ki is állították egy hátulról elkövetett durva szabálytalanság miatt a hazaiak 9-esét. Ezután szinte azonnal Man megszerezte harmadik gólját és 5:4-re módosította az eredményt, amire még a hosszabbítás első félidejében Tumbasević válaszolt. 5:5-tel fordultak a csapatok. A hosszabbítás második felében ismét előnyhöz jutottak a vendégek a csereként beállt Petre révén. A TSC azonban nem adta fel, Tomanović a hosszabbítás vége előtt ismét kiegyenlített (6:6). Következtek a büntetők.

A tizenegyespárbajt a román FCSB nyerte, így 6:7-es végeredménnyel ők jutottak az Európa Liga következő selejtezőkörébe.

A vendégek sportigazgatója, Mihai Pintili elégedetten értékelte a mérkőzést. Szerinte ez egy  őrült, fordulatos játék volt. A csapatában 9-en nem játszhattak pozitív koronavírus-teszt miatt, mégis hősiesen küzdöttek és megnyerték a mérkőzést.

„Nem tudom, hogyan is kezdjem, de ez egy különleges játék volt, amilyet még nem éltünk át. Őrült mérkőzés volt számos eredménybeli fordulattal. A végén azonban kiharcoltuk a továbbjutást, és ez a legfontosabb.”

Szabó Zoltán, a TSC vezetőedzője szerint csapata jól kezdte a mérkőzést, de a kiállítás után védekezniük kellett. 9 emberrel is tartották a lépést az FCSB-vel, de a tizenegyesekkel nem volt szerencséjük. Azt mondta, hogy büszke a fiaira, és reméli, hogy ezt a lendületet a hazai bajnokságra is meg tudják majd őrizni.

„Jól indultunk a mérkőzésbe, 2:0-ra vezettünk. Utána sajnos egy egyéni hiba miatt szépített a Steaua, emberhátrányban át is vették az irányítást, de valahogy mindig sikerült kiegyenlíteni. Silađinak még volt egy helyzete is, ami még a döntetlennél volt, úgyhogy lehet, hogy hiányzott egy kis szerencse is, főképpen a tizenegyes rúgásnál, mert az meg egy lutri, ahol nem állt mellettünk a szerencse.”

Forrás: Pannon RTV

Zentán játssza első itthoni nemzetközi mérkőzését a TSC

A topolyai labdarúgó klub a román FCSB csapatával találkozik majd az Európa-liga második selejtezőkörében.

 Az UEFA által előírt feltételeket sikerült megteremteni, így a TSC Zentán játszhat – erősítette meg a klub vezetősége. Az összecsapást ugyan nézők nélkül rendezik, de a csapat számára külön motiváció, hogy ideiglenes otthonukban, Zentán léphetnek pályára. A mérkőzést szeptember 17-én játsszák.

A hazai pálya előnyét szeretné kihasználni a bukaresti FCSB együttese ellen a topolyai TSC labdarúgó csapata – ezt mondta a mai Európa-liga selejtező sorsolást követően Palágyi Szabolcs.

A klub vezérigazgatója szerint ellenfelük egy komoly és nagy múltú csapat, a játékstílusuk pedig feküdhet majd a TSC-nek. Ellenük is támadófocit kell majd játszani, mint ahogy Moldovában is tette az együttes – mondta Palágyi.

„A hazai pályának mindenképpen előnynek kell lenni. Mi hazai pályán sokkal jobban játszunk, és azt mondom, hogy a játékunknak az ő csapatuk megfelel. Tehát próbáljuk a saját játékunkat, támadójátékot játszani, és remélem, hogy az elég is lesz arra, hogy tudjunk örülni, most hazai pályán, ugyanúgy, ahogy Moldovában sikerült továbbjutni.”

Egyébként már a potenciális harmadik selejtezőkörös ellenfeleket is kisorsolták az Európa-ligában. Amennyiben a TSC legyőzi román ellenfelét, akkor a harmadik körben, ugyancsak hazai pályán játszik majd a litván Riteri és a szlovák Slovan Liberec párharc győztesével.

Rátgéber László, kosárlabda mesteredző, ismét meglátogatta Akadémiánkat

Rátgéber László, kosárlabda mesteredző, ismét meglátogatta Akadémiánkat

Ő az egyetlen magyar kosárlabdaedző, aki a női és a férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte, a legnagyobb sikerei mégis a női klubkosárlabdához köthetőek. Karrierjét szülővárosában, az újvidéki Vojvodina csapatában kezdte, igazi nagy név viszont Pécsett lett, ahol 15 évig vezette a női csapatot. Később dolgozott még a moszkvai Spartakban, a Fenerbahceban. 2018-ben nyitotta meg saját akadémiáját Pécsett.

Eredményei:

Euroliga-győzelem (2009)
Európa Szuperkupa-győzelem (2008, 2009)
Magyar bajnok (1995, 1996, 1998, 2000, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006)
Euroliga 3. hely (2001, 2004)
Euroliga Final Four (2005)
Magyar Kupa-győzelem (1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006)
Török bajnok (2011)
Török Szuperkupa-győzelem (2010)
Az Év edzője 11 alkalommal
A Világválogatott edzője (2009, 2011)
Az Európa-válogatott edzője (2006)

Tegnap, a megnyitó óta először, ismét Akadémiánkra látogatott, ahol Zsemberi János elnök úrral folytatott megbeszéléseket. Megtekintették az épülő topolyai stadiont is és elmondhatjuk, hogy vendégünket lenyűgözték a látottak.

Szuperliga (20/21) 5. forduló, TSC – Metalac 2:3

FK TSC (Topolya) – FK Metalac (Gornji Milanovac) 2:3

TSC: Filipović, Varga, Petrović (86′ Dostanić), Antonić, Babić, Banjac (61′ Milićević), Tomanović (K), Zec, Stanojev (46′ Duronjić), Lukić, Szilágyi

Két év után kapott ki tétmeccsen hazai pályán a TSC, miután a Szerb Szuperliga ötödik fordulójában a zentai Városi Stadionban 3:2-re veszített az újonc Metalactól.
Az első félidőben a vendégek voltak a veszélyesebbek és a 16. percben meg is szerezték a vezetést Katanić révén. A topolyaiak meddő mezőfölényben játszottak, de helyzeteket nem sikerült kidolgozniuk.
A második félidőben is a TSC játékosainál volt többet a labda, a vendégcsapat azonban kiválóan védekezett és veszélyes kontrákat vezetett. Egy ilyenből a 60. percben Katanić megszerezte a Metalac második gólját, és úgy nézett ki hogy eldőlt a meccs. Innen azonban még vissza tudott jönni a TSC, amely a 67. percben Tomanović góljával szépített, majd három perccel később Lukić találatával egyenlített. A három pont sorsa a 75. percben dőlt el, amikor Katanić egy védelmi hiba után megszerezte harmadik gólját is.
A TSC öt forduló alatt nyolc pontot gyűjtött, a bajnokságban a következő hétvégén Belgrádban a Crvena zvezda ellen játszanak, előtte azonban csütörtökön az Európa-liga selejtezőjében a moldovai Petrocub Hîncești vendégeként lépnek pályára.

Sárga lapot a TSC csapatában Babić 44′, Tomanović 60′ és Milićević 75′ kaptak.

Szuperliga (20/21) 4. forduló, Bačka – TSC 1:1

OFK Bačka (Palánka) – FK TSC (Topolya) 1:1

TSC: Filipović, Varga, Ponjević, Skopljak (61′ Petrović), Balázs (54′ Antonić), Tumbasević (90′ Banjac), Tomanović (K), Zec, Stanojev (54′ Duronjić), Lukić, Szilágyi

Nem sikerült begyűjtenie harmadik győzelmét a TSC-nek a szerbiai Szuperligában. A topolyai együttes a Bácska vendégeként játszott 1:1-es döntetlent. Szabó Zoltán fiai az első félidő hajrájában jutottak előnyhöz, amikor Tumbasević buktatását követően büntetőt ítélt a játékvezető a mérkőzésen zöld mezben szereplő topolyaiaknak. A tizenegyest Lukić értékesítette.
A házigazdák a második félidő elején azonban egyenlíteni tudtak. A tizenhatosban Žakula ügyesen tartotta meg a labdát, majd pedig higgadtan a kapuba talált.A folytatásban a TSC játékosainak szerencséjük is volt, hiszen a sérülés miatt kiálló Skopljakot váltó Petrović büntetőt hozott össze, amit azonban Krčmarević nem tudott értékesíteni, Filipović kapus nagyszerűen hárított, így maradt az 1:1-es eredmény.
Sárga lapot a TSC csapatában Petrović 64′ és Tomanović 90′ kaptak.

Moldáv ellenfelet kaptunk az Európa-Ligában

TSC vezérigazgatója: történelmi nap a mai a klub számára.

Az Európai Labdarúgó-szövetség ma tartotta az Európa-Liga első selejtezőkörének sorsolását Nyonban.
Csapatunk a moldáv Petrocub-Hincesti csapatával küzd meg a továbbjutásért.

Palágyi Szabolcs, a TSC vezérigazgatója elmondta, történelmi nap a mai a klub számára, mivel először jelentek meg az Európa-liga selejtezőkörének sorsolásán. „Ami nagyon fontos számunkra, hogy a bajnokságban most már azért elkaptunk egy ritmust, jól játszik a csapat. Azt mondom, hogy ez a vendégszereplés nem lesz könnyű, de mindenképpen, ahogy a hazai bajnoki mérkőzéseinket is játsszuk, hogy jobbak akarunk lenni az ellenféltől és mindezt úgy akarjuk majd, hogy domináljunk a pályán. Reménykedek a győzelemben, egy mérkőzésről van szó. Egy mérkőzés dönti el a továbbjutó sorsát és remélem, hogy mi leszünk azok.”

Szuperliga (20/21) 3. forduló, TSC – Zlatibor 5:1

FK TSC (Topolya) – FK Zlatibor (Čajetina) 5:1

TSC: Filipović, Varga, Petrović, Skopljak, Antonić, Banjac (63′ Tumbasević), Tomanović (K), Zec (82′ Đurić), Stanojev (63′ Duronjić), Lukić (77′ Dostanić), Szilágyi (77′ Santrač)

A Szerb Szuperliga 3. fordulójában a TSC nagyarányú győzelmet aratott az újonc Zlatibor felett. Szabó Zoltán tanítványai 5:1-re nyertek. A topolyai csapat végig fölényben játszott, de a vendégek védelme egészen a 41.
percig kitartott, ekkor egy kapu előtti kavarodás után Skopljak talált be. Két perc múlva ismét megrezdült a
vendégcsapat hálója, Zec távoli lövéssel vette be a fiatal Čupić kapuját.
A második játékrészben is a topolyai kék-fehérek domináltak, a 68. percben Duronjić szerzett gólt, majd három perccel később Lukić értékesített magabiztosan egy büntetőt. A vendégek becsületgólját Poček szerezte a 82. minutumban, de nem ez volt az utólsó találat a meccsen. A 90. percben – a TSC csapatkapitánya – Tomanović egy remekbeszabott fejesgóllal állította be az 5:1-es végeredményt.

Szuperliga (20/21) 2. forduló, Rad – TSC 1:3

FK Rad (Belgrád) – FK TSC (Topolya) 1:3

TSC: Filipović, Balázs, Varga, Babić (88′ Skopljak), Ponjević, Banjac (46′ Antonić), Tumbasević, Tomanović (K), Zec (71′ Duronjić), Lukić (90′ Dostanić), Szilágyi (71′ Đurić)

A szerbiai labdarúgó Szuperliga 2020/21-es idényének 2. fordulójában a kék-fehérek 3:1-re verték a szerb fővárosi együttest. 70 percig emberhátrányban játszott, mégis győzni tudott a Topolya labdarúgó csapata.
Szabó Zoltán gárdája Zec góljával már az első percben megszerezte a vezetést a belgrádi Rad vendégeként, de a házigazdák szinte azonnal egyenlítettek is, a hetedik percben már 1:1 volt az eredmény. A 21. percben aztán jött Szilágyi, aki szezonbeli második gólját szerezte, így ismét előnybe került a TSC. Egy perccel később Balázs utolsó emberként szabálytalankodott, amiért kiállították. A félidőig több gól nem született.
A hazaiak a második játékrészben sem tudtak élni az emberelőnnyel. Újabb gólt a topolyai együttes szerzett a 75. percben, szabadrúgásból. Lukić Szilágyihoz hasonlóan szintén második gólját szerezte két forduló alatt.
A TSC 3:1-re győzött és 4 pontot gyűjtve az élmezőnyből, az 5. helyről várja a folytatást.

Sárga lapot a TSC csapatában Lukić 81′ és Zec 84′ kaptak, pirosat pedig Balázs 21′.

Szuperliga (20/21) 1. forduló, TSC – Vojvodina 2:2

FK TSC (Topolya) – FK Vojvodina (Újvidék) 2:2

TSC: Filipović, Balaž (57′ Duronjić), Varga, Babić, Ponjević (71′ Petrović), Banjac (57′ Antonić), Tumbasević, Tomanović (K), Đurić (57′ Zec), Lukić, Szilágyi

A Szerb Szuperliga 2020/2021-es idényének nyitómérkőzésén a TSC 2:2-es döntetlent játszott az újvidéki Vojvodinával. A Zentán megrendezett mérkőzést a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül játszották.
A TSC a 26. percben szerezte meg a vezetést, amikor egy kezezés miatt megítélt büntetőt Lukić végzett el,
lövését azonban Simić kapus védte, ám a kipattanó a topolyai csatár elé került, aki
másodszorra már nem hibázott. A Vojvodina tíz perccel később egy kapu előtti kavarodás után
egyenlített Mrkaić góljával.
A második félidő elején egy gyors újvidéki támadás során Bojić húzott el a jobbszélen, a beadásába
Varga szerencsétlenül ért bele és öngólt vétett. Ezek után a topolyai csapat vette át a
kezdeményezést és ennek a 79. percben meg is lett az eredménye. A csereként beállt Zec remek
labdát adott Szilágyinak, aki védhetetlenül lőtt a hálóba. A meccs hátralévő tíz percére is maradtak izgalmak, főleg a TSC-nek voltak helyzetei, de az eredmény már nem változott, 2:2.

Sárga lapot a TSC csapatában Varga 34′, Szilágyi 58′, Antonić 84′ és Zec 90′ kaptak.