SZUPERLIGA (21/22) 9. FORDULÓ, TSC-NAPREDAK 1:2

FK TSC (Topolya) – FK Napredak (Kruševac) 1:2

Filipović – Petrović, Antonić, Stojković – Stoiljković, Đakovac (Vukić 59), Tomanović (K), Stanojev (Petković 59) – Zec (Bocskay 79), Banjac (Milićević 40) – Ratkov (Stanojlović 79).

A szerb Szuperliga 9. fordulójában a TSC Zentán 2:1-es vereséget szenvedett a kruševaci Napredak csapatától. Ez volt együttesünk utolsó mérkőzése a zentai Városi Stadionban, a következő hétvégén az újvidéki Vojvodina ellen már a TSC Arénában lép pályára.

Jobban kezdett csapatunk, és az első félidőben több ígéretes helyzetet is teremtettünk az ellenfél kapuja előtt, sajnos azonban ezek kimaradtak, a vendégek pedig a 35. percben Marko Bačanin góljával megszerezték a vezetést.

A második félidőben is nagy mezőnyfölényben játszott a TSC, de a helyzetek ismét kimaradtak, a Napredak pedig egy gyors ellentámadásból megszerezte második gólját is. Đorđe Jovanović volt eredményes. A 87. percben kapitányunk Saša Tomanović ugyan 2:1-re szépített, de az egyenlítés nem sikerült. Ehhez a legközelebb Goran Antonić állt, aki a bírói ráadásban a kapufát találta el.

A nem teljes 9. forduló után csapatunk a Szuperliga táblázatán a 4. helyet foglalja el 17 ponttal.

Sárga lap: Tomanović 26

A TSC vendége volt Ivan Gudelj

Szerdán Topolyára látogatott Ivan Gudelj egykori jugoszláv válogatott, a spliti Hajduk legendás labdarúgója. Gudelj megtekintette a TSC Arénát és rövid előadást tartott, illetve szakmai tapasztalatokat osztott meg klubunk edzőivel. Ezek után meglátogatta Akadémiánkat is.

Számomra a Poljud a világ legszebb stadionja, de lenyűgöz ez a modern létesítmény. Egy olyan klub, amely ilyen feltételekkel rendelkezik, megérdemli, hogy Európában játsszon, sőt ennél többet is” – nyilatkozta egyebek mellett Ivan Gudelj.

Búcsú Zentától

Szeptember 16-án, csütörtökön a TSC csapata 16.30-tól Zentán a kruševaci Napredakot fogadja a szerb Szuperliga 9. fordulójában. Ez csapatunk utolsó bajnoki meccse a zentai Városi Stadionban.

Kapuvédőnk Nenad Filipović a meccs előtt kiemelte, hogy nagyon fontos mérkőzés következik, hiszen a Napredak közvetlenül a TSC-t követi a táblázaton.

Három szép évet töltöttünk Zentán, itt ünnepeltük a Szuperligába való jutást, európai kupameccset is játszottunk, most pedig búcsúzunk ettől a stadiontól. Sok jó mérkőzést játszottunk itt, talán a román FCSB (Steaua) elleni mérkőzés a legemlékezetesebb, valamint a Crvena zvezda ellen 2:0-ra megnyert meccs” – mondta többek között kapuvédőnk, aki szerint nehéz meccs vár a csapatra a Napredak ellen.

A Napredak jól kezdte az idényt, három győzelmet arattak hazai pályán, de nekünk is jó csapatunk van és felkészülten várjuk a meccset.

Stefan Janković segédedző véleménye szerint is igen fontos mérkőzés lesz a Napredak elleni.

Egy olyan időszakhoz érkeztünk, amikor azokkal a konkurensekkel kell játszanunk, akik az európai színtéren is játszanak. A szabadkai mérkőzés után, ahol véleményem szerint egy nüansszal jobbak voltunk, igaz, nem nyertünk, de ami alapvetően fontos az az, hogy az elmúlt időszakban sikerült megtartanunk a fókuszt és pontokat szereztünk, de ha már nyerni nem sikerül, legalább ne kapjunk ki. Folytatjuk a pontszerzést, ami nagyon fontos a céljaink eléréséhez, ami jelenleg az, hogy kiharcoljuk az európai részvételt. Most a Napredak csapatával játszunk, ők ebben a szezonban jól játszanak, már alapból jól futballoztak, de amióta Milan Đuričić átvette a csapatot – volt szerencsém vele a niši Radnički csapatánál együtt dolgozni – tudom, hogy jó munkát végez, figyel a részletekre, de mi is készen állunk erre a mérkőzésre. Igaz, hogy hazai pályán játszunk, de nem lesz könnyű dolgunk. Úgy gondolom, hogy jól kielemeztük őket, felkészültünk rájuk a héten, motiváltak vagyunk és készen állunk a találkozóra, hogy visszavágjunk az előző szezonban  tőlük elszenvedett vereségért. Szeretnénk győzni, hogy elérjük a céljainkat, és folytassuk a pontgyűjtést. Ez most ebben a pillanatban kulcsfontosságú” – mondta többek között Janković.

A táblázaton jelenleg a TSC a harmadik 17 ponttal, a Napredak a negyedik helyen 15 ponttal rendelkezik.

SZUPERLIGA (21/22) 8. FORDULÓ, SPARTAK– TSC 0:0

FK Spartak (Szabadka) – FK TSC (Topolya) 0:0

Filipović – Petrović, Antonić, Stojković – Stoiljković (Milićević 71), Bocskay (Varga 81) , Tomanović, Stanojev (Petković 81) – Zec, Banjac – Ratkov (Stanojlović 71)

A szerb labdarúgó Szuperliga 8. fordulójában a TSC Szabadkán gól nélküli döntetlent játszott a Spartak csapatával.

A mieink kezdtek jobban, Mihajlo Banjacnak két ígéretes próbálkozása is volt, de ezek kiamaradtak. Az első negyed óra után főleg mezőnyjáték folyt a pályán, a 42. percben Bocskay Bertalan fejelt mellé Jug Stanojev beadása után.

A második játékrészben megélénkült a játék képe. Az 59. percben a hazaiak egyik védője a gólvonalon hárította Stanojev lövését. A meccs legnagyobb helyzete a 69. percben maradt ki, amikor Đuro Zec vezette rá a labdát a hazaiak kapusára, aki szögletre mentett. A sarokrúgás után Petar Ratkov szerezhetett volna gólt, de ez a helyzet is kimaradt. A hazaiak a 76. percben jutottak nagy lehetőséghez, de a csereként beállt Mile Savković lövését Nenad Filipović hárítani tudta.

A végén az észak-bácskai derbin maradt a 0:0, így mindkét csapat egy ponttal gazdagodott. A nem teljes 8-ik forduló után a TSC 17 ponttal a harmadik helyet foglalja el a táblázaton.

Sárga lapok: Banjac 35’, Zec 53’

Megnyitottuk az Akadémia centerpályáját

Történelmi pillanatnak lehetett szemtanúja az a mintegy 4.500 szurkoló és meghívott vendég, aki 2021. szeptember 3-án ott volt a városi stadion helyén épült új TSC Arénában.

A pályaavatóra klubunk a budapesti Ferencvárost hívta meg, amely egyesülettel a TSC közel 100 éve ápol jó kapcsolatot. Legutóbb több mint 40 éve találkozott a két együttes, 1980. október 14-én Topolyán a városi stadionban mintegy 6.000 néző előtt 2:2-es döntetlen született. Az akkori mérkőzés két főszereplője, a két csapatkapitány, a Ferencvárosban pályára lépő Nyilasi Tibor és az akkori AIK-ot erősítő Kovács István volt a díszvendége az ünnepi műsornak.

Először az Akadémia növendékei léptek pályára, akik látványos formagyakorlatukkal kápráztatták el a közönséget, melyet követően a vallási közösségek, a katolikus, a pravoszláv és az evangélikus egyházközség méltóságai, Szakály József katolikus prépost, Srbislav Stojanov ortodox tiszteletes és Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes szentelte fel a pályát.

Ezek után felcsendült Szerbia és Magyarország himnusza, a topolyai Vuk Karadžić és a Kodály Zoltán szerb, illetve magyar művelődési egyesületek előadásában.

Ezek után klubunk elnöke Zsemberi János rövid beszédében kitért arra, hogy nem stadion-, hanem pályaavatóról van szó.

Amint láthatják, még nincs teljesen kész, nincs befejezve. Az elképzelés az, hogy sportrekreációs központ legyen, az akadémia centerpályája, itt kapjanak a gyerekek nagy esélyt. Köszönöm a magyar állam támogatását, valamint a Szerb Labdarúgó-szövetség és az önkormányzat együttműködését. A következő bajnoki meccset még Zentán játsszuk, akkor visszaadjuk a zentaiaknak a stadion kulcsát, és azt követően térünk haza. Szeptember végén a Vojvodinát már idehaza fogadjuk, attól fogva leszünk végleg itthon” – mondta többek között Zsemberi János.

Ezt követően vonult a pályára nagy ováció közepette Nyilasi Tibor és Kovács István, akik Zsemberi Jánossal közösen vágták át a szalagot és adták át rendeltetésének a pályát.

A megnyitó ünnepség folytatásában Csizmadia Anna népdalénekes adta elő a Nélküled című dalt, a TSC-FTC meccs előtti kezdőrúgást pedig Nyilasi Tibor és Kovács István végezte el.

A mérkőzést a TSC nyerte 2:1 arányban.

Legyőztük a Fradit a pályaavatón

FK TSC (Topolya) – FTC (Budapest) 2:1

Filipović (Jorgić 46) – Ćalušić (Varga 11), Antonić, Stojković – Petrović, (Stoiljković 67), Bocskay (Csákany 79), Tomanović (K) (Santrač 46), Stanojev (Miličević 45), Zec (Đakovac 46 ), Banjac (Šušnjar 79, Svilar 88) – Vukić (Ratkov 66)

Ferencváros: Szécsi (Mergl 46) – Čubra (Orosz 80), Könczey, S. Mmaee (Arday 80), Leandro, Cabraja (Vida 62)– Somália (Mazzonetto 80), Vécsei, Nagy O. – Jones, Tokmac (Gera 80)

Csapatunk a Ferencvárost látta vendégül a pályaavatón, a jó iramú meccsen 2:1-es TSC győzelem született.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, Nenad Filipović jó védéseinek köszönhetően azonban nem tudtak betalálni. Az új stadionban a történelmi első gólt Jug Stanojev szerezte a meccs 15. percében. Mihajlo Banjactól kapott remek labdát, elviharzott a jobb oldalon, és a kimozduló Szécsi Gergő mellett a kapuba lőtt. A folytatás mezőnyjátékot hozott, az első játékrészben komolyabb helyzetek már nem alakultak ki.

A második félidőben az első helyzet Stefan Vukić előtt adódott, de jól irányzott fejesét a csereként beállt Mergl hárítani tudta. Az 58. percben Tokmac Nguen került helyzetbe, de Varga az utolsó pillanatban menteni tudott. A 68. percben Vécsei Bálint 24 méteres szabadrúgása a felső lécen csattant. A 73. minutumban Ifet Đakovac jobb oldali beadása után Ratkov hagyott ki nagy helyzetet. A 80. percben Stefan Santrač megkapta második sárga lapját és a kiállítás sorsára jutott. Alig három perc múlva a csereként beállt Csákány Áron lökte el Vida Kristófot a TSC tizenhatosán belül, a megítélt büntetőt pedig Vécsei váltotta gólra. Amikor már mindenki azt hitte, hogy 1:1-es döntetlennel végződik a mérkőzés, a 91. percben Petar Ratkov passza után Ifet Đakovac mintegy 18 méterről hatalmas gólt lőtt jobb külsővel a bal sarokba, eldöntve ezzel a pályaavató meccset.

SZUPERLIGA (21/22) 7. FORDULÓ, TSC-MLADOST 2:1

FK TSC (Topolya) – FK MLADOST (Lučani) 2:1

Filipović – Krstić (Stojković 84), Leandro (Antonić 65’), Varga – Stoiljković, Tomanović (K), Đakovac, Stanojev (Milićević 65’) – Zec, Banjac (Petrović 65’) – Vukić (Ratkov 84‘)

A szerb labdarúgó Szuperliga 7. fordulójában a TSC a Zentai Városi Stadionban lejátszott mérkőzésen 2:1-re legyőzte a lučani Mladostot.

A vendégek kezdték jobban a meccset, agresszív letámadásuk kissé megzavarta csapatunkat. A Mladostnak volt is egy-két kisebb lehetősége, de ezeket nem tudták kihasználni. A TSC az első negyedóra után átvette az irányítást, a 27. percben pedig egy szöglet után Đuro Zec tört be a tizenhatosba, majd Saša Tomanovićhoz passzolt, aki közelről a hálóba lőtt. A 39. minutumban már 2:0 állt az eredményjelzőn. Jug Stanojev futott el a jobboldalon, remekül tálalt Dušan Stoiljković elé, aki megszerezte első gólját kék-fehér mezben.

A második félidőben a vendégek ismét letámadtak, ennek eredményeként a 60. percben szépíteni tudtak, csapatkapitányuk Saša Jovanović révén.

A meccs hátralévő részében főleg mezőnyjátékot láthattak a nézők, csapatunk jól védekezett és rutinosan megőrizte egygólos előnyét, így a TSC 2:1-es győzelmet aratott.

A táblázaton a 16 pontos TSC ismét átvette a vezetést, bár a Partizan és a Crvena zvezda két-két meccsel kevesebbet játszott.

Sárga lap: Đakovac 83’

A TSC a lučani Mladostot fogadja

Augusztus 27-én a Zentai Városi Stadionban 18 órás kezdettel a Szuperliga 7. fordulójában a topolyai TSC a lučani Mladostot látja vendégül.

Veselin Sekulović erőnléti edző szerint nehéz mérkőzésre számít a csapat, mert az ellenfél ebben az idényben még egyetlen pontot sem szerzett.

Olyan csapattal mérkőzünk, amely még nem szerzett pontot, de előbb-utóbb nekik is kijön majd a lépés, és megszerzik első pontjaikat. Mindent beleadnak majd, hogy jó eredményt érjenek el, nekünk viszont ezen a mérkőzésen is a győzelem a cél. Szeretnénk ezt a hazai találkozót is megnyerni” – mondta Sekulović, aki szerint nem szabad, hogy megzavarja a csapatot a Crvena zvezdától elszenvedett vereség.

Boris Varga a TSC védője arról beszélt, hogy a lučani csapat játékosai rendkívül motiváltak lesznek, mert szeretnék megszerezni első pontjaikat az idényben.

Négy győzelem után kissé megtorpantunk. A Zvezda ellen jól játszottunk, de nem volt szerencsénk, persze ellenük a saját stadionjukban nagyon nehéz játszani. Megmutatták, hogy magas szinten tudnak futballozni és megérdemelten nyertek” – mondta Varga, aki szerint a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt mindenképpen meg kellene nyerni a Mladost elleni meccset.

Keményen dolgoztunk a héten, mindenki maximumot nyújtott az edzéseken. Becsülöm az ellenfelet, de azt gondolom, hogy a támadó jellegű stílusunkra építve megnyerhetjük a mérkőzést, a lučani csapat pedig majd valahol máshol szerzi meg első pontjait” – tette hozzá Varga.

Goran Antonić a kék-fehérek védője arra emlékeztetett, hogy a lučani csapatot erősíti a TSC volt játékosa Janko Tumbasević.

Minőségi csapatot látunk vendégül. Egyénileg képzett futballistáik vannak, ott van például volt csapattársunk Tumbasević, aki a Mladost egyik legjobbja. Mi viszont ezen a mérkőzésen is mindenképpen a győzelemre törünk” – mondta Antonić.

A TSC-Mladost mérkőzésre ma 18 órától kerül sor a Zentai Városi Stadionban.

Dragan Stojković Piksi a TSC Akadémián

Hétfőn a TSC Labdarúgó Akadémiájának vendége volt Dragan Stojković Piksi, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akit lenyűgöztek a látottak, véleménye szerint itt remek körülmények között készülhetnek és fejlődhetnek a fiatal tehetségek.

Lenyűgöztek az itt látottak, ez sokkal több, mint amire számítottam. Itt minden részletre odafigyelnek, erre az intézményre nem csak a TSC, hanem egész Szerbia büszke lehet” – mondta az Akadémia megtekintése után a szövetségi kapitány, aki külön kiemelte, hogy a labdarúgás mellett a fiatalok számára nagyon fontos a tanulás, Topolyán pedig erre fokozottan figyelnek.

Senki sem garantálhatja, hogy valakiből világsztár lesz, de itt megvannak ehhez a feltételek. Ezek a gyerekek kiváló körülmények között fejlődhetnek, egy napon pedig bármelyikük bekopogtathat a válogatott ajtaján” – fogalmazott Piksi, aki szerint példaértékű, amit Topolyán tapasztalt.

Azt gondolom minden szerbiai futballklub példát vehet a TSC-ről, mert ez a helyes út, ha a gyerekek minőségi oktatásáról, illetve a sportaktivitásáról van szó”- tette hozzá a szövetségi kapitány, aki tréfásan megemlítette, hogy ha most lenne fiatal, akkor boldogan kezdené itt a pályafutását.

Stojković találkozott egykori válogatott csapattársával, Mladen Krstajićtyal is, aki korábban szintén irányította a szerb nemzeti tizenegyet, most pedig a TSC vezetőedzője.

Krle remek védő volt, örülök, hogy nem mindennapi játékoskarrierje után az edzői pályát választotta. Azt hiszem rendelkezik azzal a tapasztalattal, ami egy komoly csapat vezetéséhez kell” – mondta Stojković, aki szerint Krstajić át tudja adni tapasztalatát és tudását a csapat tagjainak.

Zsemberi János, a TSC elnöke elmondta, hogy büszkék arra, amit eddig elértek, az Akadémián pedig további fejlesztéseket terveznek, még egy pálya épül majd. Szavai szerint a cél, hogy tovább népszerűsítsék a labdarúgást, és jó játékosok kerüljenek ki a TSC Akadémiáról, akik a válogatottban is szerepelhetnek.

Topolyának most is van válogatott futballistája Dušan Tadić személyében, aki még nem ebben a rendszerben nevelkedett, neki még nem voltak ilyen jó feltételei. Reméljük, hogy sokan követik majd példáját, főleg, hogy a mostani generációk már ilyen jó körülmények között dolgozhatnak” – emelte ki Zsemberi János, aki azt is elmondta, hogy a TSC-nek jelenleg is vannak utánpótlás-válogatott labdarúgói.

Szuperliga (21/22) 6. forduló, Crvena zvezda – TSC 3:1

FK Crvena zvezda (Belgrád) – FK TSC (Topolya) – 3:1

Filipović – Leandro, Antonić, Varga – Petrović (Stoiljković 80‘), Tomanović (K), Đakovac (Bocskay 88‘), Stojković (Krstić 62’) – Zec, Banjac (Petković 80’) – Stanojlović (Vukić 62‘)

A szerb labdarúgó Szuperliga 6. fordulójában csapatunk 3:1-re kikapott a belgrádi Rajko Mitić stadionban a Crvena zvezdától.

A meccset a hazaiak kezdték jobban, az első 20 percben Nenad Filipovićnak többször is bravúrt kellett bemutatnia, hogy érintetlen maradjon a hálója. A vezetést azonban a TSC szerezte meg. A 25. percben egy remek kontrát vezettek a kék-fehérek. Slobodan Stanojlović passzolt jó ütemben Đuro Zechez, aki elszáguldott a védők mellett és egy lővőcsel után a tehetetlen Milan Borjan mellett higgadtan gurított a kapuba. Ez volt Zec hatodik gólja az idei szezonban, ezzel továbbra is vezeti a góllövőlistát. Sajnos csak négy percig vezettünk, mert a Zvezda egy szép akció után egyenlíteni tudott. Milan Gajić tette középre a labdát és Nenad Krstičić kapásból lőtt Filipović kapujába. A 30. percben Borjan védett hatalmasat, Zec került helyzetbe, de a szerb bajnok kapusa lábbal hárítani tudott.

A második félidőt is a Crvena zvezda kezdte jobban, a csereként beállt Aleksandar Katai pedig egy tetszetős akció után megszerezte a vezetést a belgrádi együttesnek. Csapatunk megpróbálkozott az egyenlítéssel, de csak kisebb helyzetekig jutottunk. Az 58. percben Saša Tomanović lőtt távolról, de Borjan védeni tudott, öt perccel később pedig egy gyors és tetszetős akció végén Nemanja Petrović lőtt 25 méterről kapu mellé. A Zvezda a 78. percben megszerezte harmadik gólját is. Katai futott el a bal szélen és Ben elé tette a labdát, aki a hálóba lőtt, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Hat forduló után a TSC a második helyen áll a táblázaton 13 ponttal. Az első a Partizan 15 ponttal. A Crvena zvezda és a Partizan egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Sárga lap: Đakovac 73‘