SZUPERLIGA (21/22) 15. FORDULÓ, VOŽDOVAC-TSC 1:1

FK VOŽDOVAC (Belgrád) – FK TSC (Topolya) 1:1

Filipović – Petrović (Krsmanović 71‘), Antonić, Stojković, Petković – Đakovac (Varga 57‘), Tomanović (K) – Zec, Banjac (Bocskay 88‘), Stanojev – Ratkov (Milićević 71‘)

Csapatunk a Szuperliga 15. fordulójában 1:1-es döntetlent játszott a Voždovac együttesével Belgrádban.

Az első félidőben egyenrangú küzdelmet láthattak a nézők, mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A TSC először a 10. percben veszélyeztetett Jug Stanojev révén, de lövését blokkolták a hazai védők, akárcsak Marko Petković lehetőségénél. A 23. percben Petar Ratkov került helyzetbe, majd a 37. minutumban ismét fiatal csatárunk lőhetett volna gólt, de a hazaiak kapusa, Miloje Preković mindkét esetben hárítani tudott.

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, és két perc elteltével megszerezték a vezetést. Egy védelmi hiba után Nikola Vujnović volt eredményes. Ezek után átvettük a játék irányítását. Az 51. percben Ifet Đakovac, tíz perccel később pedig Goran Antonić került kecsegtető helyzetbe, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Az egyenlítés a 84. percben sikerült, a jobb oldalon Marko Petković futott el, visszagurított a csereként pályára lépő Dejan Milićević elé, aki mintegy 20 méterről hatalmas gólt lőtt. Négy perccel később Petković a győztes gólt is megszerezhette volna, de ziccerét a hazaiak kapusa hárította, így maradt az 1:1-es döntetlen.

A nem teljes 15. forduló után a TSC továbbra is a negyedik helyet foglalja el a Szuperliga táblázatán 21 ponttal.

Sárga lap: Antonić 34‘, Banjac 88‘

 

A Voždovac ellen játszunk idegenben

A TSC csapata vasárnap, október 31-én a Szuperliga 15. fordulójában Belgrádban a Voždovac ellen lép pályára.

Mirko Jovanović, együttesünk vezetőedzője a mérkőzés fontosságát hangsúlyozta.

„Ahogyan minden mérkőzésünk, ez is biztosan nehéz és megterhelő lesz. Egyenlő pontszámunk van, ami igazolja a kvalitásukat, de én optimista vagyok, mert az előző kupameccsünkön jó teljesítményt nyújtott csapatunk és megelégedéssel töltött el a játék képe, ezért számunkra kedvező eredményt várok vasárnap. Természetesen győzni szeretnénk, és semmi más nem jöhet számításba, de ahhoz hogy nyerjünk 100 százalékos erőbevetésre lesz szükség, és arra, hogy a játékosok maximális elszántsággal és motivációval lépjenek pályára. Az első pillanattól kezdve lelkesen kell játszanunk, ahogy azt az előző két meccsen, a Partizan és a Zlatibor ellen tettük. Csak ilyen hozzáállással fog kidomborodni játékosaink tudása, ami vitathatatlan, emiatt pedig megérdemlik, hogy a táblázat élbolyában legyenek” – mondta vezetőedzőnk.

Dejan Milićević, a TSC középpályása az ellenfelet dicsérte, és kemény összecsapást vár.

„A tabella állása mindent elmond. Ők is, mi is az élbolyban helyezkedünk el, velük mindig komoly harcot vívtunk a pontokért, és azt hiszem ezúttal is így lesz. Ami bennünket illet, a bajnokságban egy kisebb pontszerzési krízisben voltunk, három mérkőzést veszítettünk el zsinórban. Azt gondolom hogy jól játszottunk, de hiányzott a pontos befejezés, és talán egy kis szerencse is, de remélem ezen a találkozón nyerni tudunk” – fejtette ki véleményét csapatunk játékosa.

14 forduló után a TSC 20 ponttal a negyedik a táblázaton, míg a Voždovac szintén 20 egységet gyűjtött, és jelenleg a tabella 6. helyén áll. A mérkőzést az Arena Sport 4-es csatornáján követhetik élőben.

SZERB KUPA 1/16 DÖNTŐ, ZLATIBOR-TSC 0:4

FK Zlatibor (Čajetina) – FK TSC (Topolya) 0:4

Filipović – Petrović (Marsenić 66′), Leandro (Krsmanović 46), Antonić, Petković (Stojković 46′) – Đakovac, Bocskay, Stoiljković, Milićević, Stanojev (Ratkov 46′) – Stanojlović (Santrač 66′)

Csapatunk a Szerb Kupa tizenhatoddöntőjében idegenben 4:0 arányban nyert a Zlatibor ellen.

A TSC már a mérkőzés elején átvette a játék irányítását és mezőnyfölénybe került, amely a 22. percben érett góllá. Ekkor Dejan Milićević 17 méterről lőtt a hazai kapu bal felső sarkába. A második gólra mindössze egy percet kellett várni, ekkor Marko Petković volt eredményes.

A második félidőben tovább növeltük előnyünket. A 61. minutumban Bocskay mintegy 25 méterről lőtt szépségdíjas gólt. A meccs végéig még Dušan Stoiljković is betalált, a TSC pedig magabiztosan jutott a Szerb Kupa nyolcaddöntőjébe.

A TSC a Zlatiborral játszik a Szerb Kupa tizenhatoddöntőjében

A TSC a Szerb Kupa tizenhatoddöntőjében szerdán, október 27-én a Zlatibor ellen lép pályára idegenben.

A mérkőzés előtt Krsto Jokić, csapatunk segédedzője többek között arról beszélt, hogy a játékosoknak koncentráltan és nagy odafigyeléssel kell játszaniuk, ha így tesznek, akkor a pozitív eredmény sem maradhat el.

A kupamérkőzések mindig specifikusak, mert csak egy mérkőzés van, komolyan kell hozzáállni, mert nem lehet hibázni. A szakmai stáb és a játékosok is pozitív eredményt várnak, illetve hogy bejussunk a következő fordulóba. A Partizan ellen elég jó meccset játszottunk, érezhető volt a pozitív energia. Ami nagyon fontos, hogy ezt az energiát átmentsük a következő mérkőzésre, és ha ilyan hozzáállással játszunk, nem kaphatunk ki” – mondta Jokić.

Ifet Đakovac a TSC középpályása – aki korábban a Zlatiborban futballozott – a Partizan elleni meccsről is beszélt, melyen véleménye szerint jól játszott a csapat, de ismét sok helyzet maradt kihasználatlanul.

Azt hiszem a Zlatibor játékosait külön motiválja majd, hogy egy olyan csapat ellen játszanak, amely a szerb élvonalhoz tartozik, de azt gondolom, hogy ha komolyan és koncentráltan állunk a meccshez, akkor nyerni tudunk és bejutunk a következő fordulóba. A gyenge eredmények után a Partizan ellen úgy álltunk hozzá a meccshez, ahogyan kell. Jól játszottunk, de sajnos megint kihagytuk a helyzeteket és szerencsénk sem volt. Viszont, ha így játszunk a következőkben, azt hiszem visszatérünk majd arra a szintre ahol lennünk kell, ez alatt pedig az európai szereplés kiharcolását, és a harmadik hely megszerzését értem, ami reálisnak tűnik, mert jó csapatunk van”- fejtette ki véleményét a középpályás.

A zlatibori meccs szerdán 14.30-kor kezdődik.

SZUPERLIGA (21/22) 14. FORDULÓ, TSC-PARTIZAN 1:3

FK TSC (Topolya) – FK Partizan (Belgrád) 1:3

Filipović – Krsmanović (Petrović 81′), Rajković, Antonić, Petković, – Tomanović, Stojković – Zec, Banjac (Milićević 81′), Stanojev – Stanojlović (Ratkov 67′)

Csapatunk hazai pályán 3:1-es vereséget szenvedett a listavezető Partizan együttesétől a Szuperliga 14. fordulójában.

Jobban kezdte a TSC a meccset és a 9. percben egy szöglet után Rajković fejelt kapura, a veszélyes fejest a belgrádiak kapusa, Nemanja Stevanović bravúrosan hárította, a kipattanót azonban Marko Petković a hálóba lőtte. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, három perc múlva a Partizan egy védelmi hiba után Ricardo góljával egyenlíteni tudott. Ezek után főleg mezőnyjátékot láthattak a TSC Arénában a nézők, a fővárosi csapat viszont Nikola Terzić góljával a 27. minutumban megszerezte a vezetést, sőt a fiatal játékos a 36. percben is betalált. A félidő végén Mihajlo Banjac került nagy helyzetbe, de lövése a jobb kapufán csattant, így 3:1-es belgrádi vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrészben is nyílt játékot láthattak a nézők, mindkét csapatnak adódtak lehetőségei. Együttesünkből a csapatkapitány Saša Tomanović került helyzetbe a második félidő elején, majd a fiatal Slobodan Stanojlović hagyott ki egy kecsegtető lehetőséget, a 60. percben pedig Aranđel Stojković lövését védte jó érzékkel a vendégek kapusa. A játékrész hajrájában a vendégek rutinosan őrizték előnyüket, így az eredmény már nem változott.

A TSC a 14. forduló után 20 ponttal továbbra is a negyedik helyen áll a Szuperliga táblázatán.

Sárga lap: Petković 49′

Vasárnap a Partizan ellen játszunk

Csapatunk vasárnap, április 24-én Topolyán a TSC Arénában a belgrádi Partizant, a Szuperliga listavezetőjét látja vendégül. A 14. forduló rangadója 13.30-kor kezdődik.

Mirko Jovanović vezetőedző szerint a csapat felkészült a mérkőzésre, és véleménye szerint jól szerepel majd hazai közönség előtt.

„Az utóbbi két bajnoki mérkőzésen nem sikerült nyernünk, a következő meccstől pedig azt várom, hogy javítsunk. Ez a legfontosabb, mert a Partizan elleni mérkőzés egy igazi futballünnep itt Topolyán, és egy lehetőség a fiúknak, hogy mindannyian 120 százalékot nyújtsanak, és úgy teljesítsenek, hogy a teltházas stadion közönsége elégedett legyen. Ez az amit elsősorban kérek a fiúktól, hogy maximálisan tegyék oda magukat, bár nem hiszem, hogy erre külön szükség lesz, nem kell külön motiválni a játékosainkat egy Partizan elleni meccsen, főleg nem a saját stadionunkban játszott teltházas mérkőzésen. Ez tényleg egy kiváltság, hogy egy ilyen stadionban a Partizan ellen játszhatnak. Szóval most az a legfontosabb, hogy jobb játékot nyújtsunk, ami az utóbbi időben nem sikerült, mert főleg a Proleter ellen ez igencsak gyenge teljesítmény volt. Viszont, ha ezt kijavítjuk, én bízok egy jó eredményben, de természetesen mi mint csapat és mint TSC, mindig győzni szeretnénk, miért lenne most ez másképp” – mondta Mirko Jovanović.

Csapatunk védőjátékosa, Marko Petković arról beszélt, hogy egy nyílt mérkőzést vár, amelyen vélhetően jól szórakoznak majd a nézők.

Minden mérkőzés valami újat hoz, ezúttal úgy gondolom, hogy az utóbbi idők egyik legjobb csapata állt össze a Partizannál. Mindenki tudja, hogy elsők a tabellán, és azt is, hogy most nagyon jó formában vannak, de mi nem fogjuk feladni. Tudjuk, hogy van esélyünk, és a lehetőségeinket megpróbáljuk majd kihasználni. Egy jó mérkőzésben reménykedünk, és abban, hogy szurkolói szemmel is szép meccs lesz, és természetesen abban az erőben is bízunk, amit a telt ház jelent számunkra” – fejtette ki véleményét Petković.

A TSC 13 forduló után a táblázat negyedik helyét foglalja el 20 ponttal.

SZUPERLIGA (21/22) 13. FORDULÓ, PROLETER-TSC 1:0

FK Proleter (Újvidék) – FK TSC (Topolya) 1:0

Filipović – Varga (Krsmanović 65’), Rajković (Antonić 77’), Stojković – Petrović, Bocskay (Đakovac 46), Tomanović (K), Stanojev – Zec, Banjac (Milićević 68’) – Ratkov (Vukić 65’)

A TSC a Szuperliga 13. fordulójában 1:0-ra kikapott Újvidéken a Proleter csapatától.

A hazaiak kezdték jobban a meccset és már a 6. percben megszerezték a vezetést egy szöglet után Lazar Kojić fejesgóljával. Ezek után csapatunk került mezőnyfölénybe. A 16. percben Slobodan Rajković egyenlíthetett volna, majd a félidő végén Jug Stanojev lőtt mellé kecsegtető helyzetben.

A második játékrészben teljesen beszorítottuk az ellenfelet, de a góllövés továbbra sem megy. Ismét több jó helyzetet hagytak ki játékosaink. Az 51. percben Mihajlo Banjac remek szabadrúgását védte bravúrral a meccs embere, a hazaiak kapusa Nikola Petrić, aki mindent hárított ezen a mérkőzésen. A 70. percben Ifet Đakovac lőtt fölé jó helyzetben, majd Stanojev is egyenlíthetett volna, de a lehetőségek kimaradtak, így maradt az 1:0-s hazai győzelem.

A TSC a 13. forduló után 20 ponttal továbbra is a negyedik helyen áll a táblázaton.

Sárga lap: Rajković 25

Vasárnap Újvidéken a Proleter csapatával játszunk

A TSC csapata a Szuperliga 13. fordulójában vasárnap, október 17-én Újvidéken 19.05-tól a Proleter ellen lép pályára.

Spasoje Jelačić, a TSC edzője azt emelte ki, hogy az ellenfél vezetőedzője nemrég még a TSC alkalmazásában állt, ezért jól ismeri a topolyai csapat játékosait.

A Proleter vezetőedzője jelenleg Dušan Bajić, aki korábban a TSC-nél dolgozott, és nagyra becsüljük a munkáját, valamint személyes jó barátom. Természetesen kihasználja majd azt, hogy jól ismeri a játékosainkat, de ez valamilyen mértékben terhet is jelenthet neki. Mi pedig néhány meglepetést készítünk számára, amelyre nem számít majd. Ezen a mérkőzésen nagy taktikai harc várható a két szakmai stáb között, de véleményem szerint a minőség a mi oldalunkon áll, ez pedig meg kell hogy hozza a várt eredményt, és győzelemmel térünk majd haza Újvidékről” – mondta többek között Jelačić, majd arról is beszélt, hogy komoly taktikai harc várható a pályán.

„Egy bizonytalan végkimenetelű igazi bajnoki meccs várható. Magabiztosan utazunk erre a vendégszereplésre, és azt várjuk a csapattól is, hogy ahogyan az előző mérkőzéseken, most is magabiztos játékot nyújtson és folytassa a jó játékot, ami sajnos nem minden mérkőzésen hozott eredményt. Ami viszont bátorító, hogy jól játszunk, sok helyzetet alakítunk ki, és ez remélhetőleg így lesz a Proleter ellen is. A helyzetkihasználáson kell javítani és remélem győzni fogunk, és mosollyal az arcunkon térünk majd vissza Újvidékről” – fejtette ki a TSC edzője.

Mihajlo Banjac, csapatunk középpályása győzelmet vár a Proleter elleni meccsen.

„Nem lesz könnyű Újvidéken, mert a Proleter csapatával játszunk, akik három egymást követő győzelmet arattak és egy jó sorozatban vannak. Egy igazán nehéz meccs vár ránk, de a győzelem a cél. Dušan Bajić (a Proleter jelenlegi vezetőedzője) jól ismer minket, de mi is ismerjük az ő munkamódszereit és azt gondolom, hogy egyenlő felek küzdelmét láthatják majd a nézők” – mondta Mihajlo Banjac.

Csapatunk 12 forduló után a táblázat negyedik helyét foglalja el 20 ponttal. A mérkőzést élőben követhetik vasárnap 19.05-től az Arena Sport 1-es csatornáján.

Legyőztük a bijeljinai Radnikot

FK TSC (Topolya) – FK Radnik (Bijeljina) 3:1

Filipović – Varga (Kangrga), Antonić (Rajković), Stojković (Marsenić) – Petrović (Petković), Santrač (Tomanović), Bocskay (Đakovac), Stanojev – Milićević (Zec), Stoiljković (Banjac), Stanojlović (Vukić)

Csapatunk 3:1-es győzelmet könyvelhetett el a bijeljinai Radnik ellen az Akadémián játszott barátságos mérkőzésen.

Az első félidőben több helyzetünk is volt, de csak egy gólt sikerült szereznünk, a 27. percben Stanojlović volt eredményes. A második játékrészben még kétszer sikerült bevenni a vendégek kapuját. A 62. percben a fiatal Kangrga adott remek labdát Stanojevnek, aki Dejan Milićevićet hozta kihagyhatatlan helyzetbe, hét perccel később pedig Goran Antonić is eredményes volt. A vendégek a mérkőzés utolsó percében szépítettek. Jovan Motika büntetőből talált be.

SZUPERLIGA (21/22) 12. FORDULÓ, TSC-ČUKARIČKI 1:2

FK TSC (Topolya) – FK Čukarički (Belgrád) 1:2

Csapatunk a TSC Arénában a Szuperliga 12. fordulójában 2:1-es vereséget szenvedett a belgrádi Čukarički együttesétől.

A vendégek kezdték jobban a meccset, de a 10. perctől a TSC vette át az irányítást, a 16. percben Banjac, bő 10 perccel később Tomanović volt pontatlan. A 34. percben óriási helyzetet hagytak ki a vendégek, amikor Čolović lövését Đuro Zec a gólvonalon hárította. Három perc múlva azonban a Čukarički mégis megszerezte a vezetést Stefan Čolović révén.

A második félidő elején rögtön sikerült az egyenlítés. Marko Petković beadása után Petar Ratkov fejjel volt eredményes. Fiatal csatárunk első gólját szerezte a Szuperligában. Ratkov az 54. percben ismét felíratkozhatott volna a góllövők listájára, de a remekül védő Đorđe Petrović hárítani tudta ziccerét, majd Zec lövését is blokkolni tudták a vendégek védői. A 68. percben a Čukarički ismét megszerezte a vezetést, Minić játékvezető büntetőt ítélt, melyet Asmir Kajević értékesített. A meccs hátralévő részében mindent megtett csapatunk az egyenlítésért, a bírói ráadásban Slobodan Rajković a kapufát találta el, így a vendégek három ponttal távoztak a TSC Arénából.

Sárga lap: Tomanović 57’