SZUPER LIGA (22/23) 18. FORDULÓ, TSC – Partizan 2:3

FK TSC (Topolya) – FK Partizan (Belgrád) 2:3

V. Ilić – Stojković (Milosavljević 78’), Stojić, Antonić (K) – Petrović, Đakovac, Kuveljić (Tomanović 78’), Cvetković – L. Ilić – Ratkov (Vukić 70’), Jovanović (Mirchevski 70’)

Csapatunk a Szuperliga 18. fordulójában hazai pályán 3:2-es vereséget szenvedett a belgrádi Partizantól.

A TSC kezdte jobban a meccset és már a 2. percben vezetést szereztünk. Luka Ilić adott remek labdát Ifet Đakovacnak, aki kicselezte a vendégek kapusát Aleksandar Popovićot, majd visszagurított Petar Ratkov elé, aki védhetetlen gólt lőtt. Ezek után TSC mezőnyfölényt láthatott a közönség, de újabb gólt nem tudott szerezni csapatunk, sőt a 42. percben Bibars Natcho góljával egyenlíteni tudtak a fővárosiak.

A második játékrészben egyenrangú csata folyt, viszont egy védelmi hiba után a vendégek megszerezték a vezetést, A 70. percben Siniša Saničanin volt eredményes. Tíz perccel később egyenlített a TSC. Miloš Cvetković futott el a jobb oldalon, lapos beadását pedig a csereként beállt Mirchevski lőtte a rövidsarokba. A 85. percben a Partizan megszerezte a győztes gólt. Slobodan Urošević szabadrúgásból tekert Veljko Ilić kapujának bal felső sarkába.

A TSC a nem teljes 18. forduló után a Szuperliga táblázatának 3. helyét foglalja el 36 ponttal.

Sárga lapok: Mirchevski 75’, Stojić 85’, Antonić 87’

Felkészülten várjuk a rangadót

A TSC a Szuperliga 18. fordulójának rangadóján vasárnap hazai pályán a belgrádi Partizan csapatát fogadja.

Csapatunk vezetőedzője, Žarko Lazetić bízik a jó eredményben, illetve a fontosnak tartja, hogy minél több szurkoló buzdítsa csapatunkat.

” A lehető legjobb mérkőzés vár ránk, hallottuk, hogy már két lelátóra nem lehet jegyet kapni, úgyhogy egy látványos teltházra számítunk. Nem lesz gond a pályával sem, a labdákkal, az idővel, úgyhogy szerintem minden adott lesz a jó játékhoz. Számunkra a lehető legjobbkor jön ez a meccs. A játékosaim eddigi teljesítménye előtt emelem kalapom, 13 mérkőzés óta veretlenek vagyunk, a fiúk 3 hónapja nem kaptak ki, csak egy vereségünk van a bajnokságban és ezek alapján versenyben lehetünk a Partizannal. Másrészt viszont itt van az ivanjicai mérkőzés, ahol ugyan volt néhány könnyítő körülmény, mégis több olyan jelenetet láttunk, amely nem való futballpályára. Először ebben a szezonban ezen a meccsen nem voltunk azon a szinten ahol kell. Itt most nem lesznek könnyítő körülmények, próbáltuk kielemezni az előző meccset, hogy mi miért történt. Amin kell azon változtatni fogunk, hogy úgy menjünk bele a meccsbe ahogy eddig is. Ennek köszönhetően jutottunk a mostani helyezésig, és ennek köszönhetjük ezt a nagyszerű sorozatot is, hogy megelőzzünk bizonyos problémákat és a lehető legmagasabb szinten legyünk. A Partizannak nagyon jó csapata van és hogy bármiben is reménykedhessünk, nekünk a legjobb formánkat kell hozni és reméljük, hogy ők sem fognak ki jó napot, mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni. Mindenki készen áll, mindenki edzett, várják a meccset, kivéve Ćalušićot, akinek sajnos piros lapja van és 2 meccsen nem számíthatunk rá, de a többiek jól dolgoztak a héten és készen állnak. Szerintem nem sok hasonlóság lesz a júliusi és a mostani meccs között. Nekünk is vannak új játékosaink, de összeért a csapat, már 15 bajnoki van a hátunk mögött. Másrészről gratulálnék a Partizannak, Gordan Petrić úrnak mindazért amit elért a csapattal, feltüzelte őket, kiharcolták a tavaszi európai szereplést zsinórban másodszor, ami tényleg nagy dolog a Partizannak. Szívből gratulálok, és minden jót kívánok nekik mindig, kivéve mikor velünk játszanak! Sikerült neki hétről hétre kihozni a játékosaiből a maximumot, ha megnézzük az eredményeiket Gordan Petrić érkezése óta, akkor láthatjuk hogy fantasztikus munkát végeztek, a hazai bajnokságban praktikusan csak két döntetlent játszottak. Egyiket a Javorral, ahol 3:1-re vezettek és nyerniük kellett volna, illetve a Zvezdával. Ezért mondtam, hogy itt versenyben lehetünk, persze a Partizan mindig az esélyesebb, jó formában vannak, európai sikereket értek el. Nagyon nehéz őket kielemezni, nagyon minőséges a támadójátékuk, nagyon jól szervezik a védelmet. Láthatóan nagy mértékű szabadságot élveznek az edzőtől a támadó harmadban. Sokféle mozgás, változó formációk, rombuszban is, 2 támadóval, 3 támadóval is játszanak, 3 védővel, tehát különböző stílusokhoz és rendszerekhez is tudnak alkalmazkodni. Egyedül a Javor ellen kaptak 3 gólt, egyébként nagyon jól néz ki a védelmük, elöl pedig megkapják a szükséges szabadságot. Láthattuk, hogy a Vojvodina ellen milyen könnyen hozták a 4:1-es eredményt, egy kiváló Voždovac ellen 4:0 idegenben, majd egy rossz formában lévő Javor ellen vezettek 3:1-re, de 3:3 lett a vége. Szóval egy kis kiszámíthatatlanság azért náluk is jelen van, amit számításba kell vennünk, de nehéz rá készülni. Nekünk minden tiszteletünk ellenére magunkra kell összpontosítanunk és a lehető legjobb formánkat hozni, hogy bármiben is reménykedni tudjunk” – mondta Lazetić.

Ifet Đakovac, csapatunk középpályása szerint pozitív eredményt érhetünk el.

“Nehéz mérkőzést várok, de motiváltak vagyunk, készen állunk és szeretnénk minél jobb eredményt elérni. Lehet, hogy hasonlítani fog a játék az előző Partizan elleni meccsre, de ha olyan jól védekezünk, mint azon a mérkőzésen, akkor pozitív eredményt érhetünk el” – mondta Ifet Đakovac.

A mérkőzést vasárnap, november 6-án 19.30-tól játsszák Topolyán a TSC Arénában, az Arena Premium 2-es csatornája élőben közvetíti.

Sorsoltak a kupában

Ismert a Szerb Kupa 1/8 döntő mérkőzéseinek párosítása, melyet a SzLSz versenynaptára szerint november 9-én, szerdán játszik csapatunk hazai pályán a pancsovai Železničar ellen.

SZUPER LIGA (22/23) 17. FORDULÓ, Javor-Matis – TSC 0:1

FK Javor-Matis (Ivanjica) – FK TSC (Topolya) 0:1

V. Ilić – Ćalušić, Stojić, Antonić – Stojković (Milosavljević 46), Đakovac, Tomanović (K) (Stanojev 46’), Cvetković – L. Ilić (Kuveljić 69’) – Ratkov ( Vukić 81), Jovanović (Mirchevski 81’)

A TSC a Szuperliga 17. fordulójában Ivanjicán 1:0-s győzelmet aratott a Javor felett.

Az első negyedóra eseménytelenül telt, egyedül Luka Ilić lövése veszélyeztette a hazaiak kapuját a 9. percben. Tíz perccel később Milan Stefanović játékvezető a VAR-szobából kapott jelzés alapján büntetőt ítélt a hazaiak javára, ám fiatal kapusunk, Veljko Ilić kivédte Petar Gigić lövését. A 30. percben Saša Jovanović, majd egy percre rá Miloš Cvetković próbálkozott lövéssel, de a hazaiaik hálóőre, Aleksandar Vulić mindkétszer hárított. A Javor-Matisnak két nagy helyzete is akadt az első játékrész végén. A 35. percben Luka Gojković, majd 4 perccel később Gigić próbálkozását védte óriási bravúrral Veljko Ilić.

A második félidő elején, a 48. percben a TSC jutott tizenegyeshez. A kezezés miatt megadott büntetőt Ifet Đakovac váltotta gólra. Ezek után egyenrangú küzdelem folyt a pályán. Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de több gól nem született, így csapatunk három ponttal tért haza Ivanjicáról.

A TSC a nem teljes 17. forduló után a Szuperliga 2. helyét foglalja el 36 ponttal.

Sárga lapok: L. Ilić 34’,Vukić 86’

Piros lap: Ćalušić 90

SZUPER LIGA (22/23) 16. FORDULÓ, TSC – Čukarički 1:1

FK TSC ( Topolya) – FK Čukarički (Belgrád) 1:1

V. Ilić – Ćalušić, Antonić (K), Stojković (Tomanović 78′) – Petrović, Đakovac, Stojić , Cvetković – L. Ilić – Jovanović, Ratkov (Vukić 78′)

Csapatunk a Szuperliga 16. fordulójában hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a Čukarički együttesével.

A TSC kezdte jobban mérkőzést, a harmadik percben Petar Ratkov, a nyolcadikban pedig Nemanja Stojić szerezhetett volna gólt, de mindketten fölé lőttek. A 25. percben csapatunk megszerezte a vezetést. Luka Ilić szöglete után Petar Ratkov fejelt a vendégek kapujába. Ezek után több gólhelyzete is volt a TSC-nek, de minden kimaradt. A 28. percben a Čukarički fiatal kapusa, Novak Mićović 10 másodperc alatt két hatalmas bravúrt mutatott be. Előbb Saša Jovanović lövését védte, majd Nemanja Stojić próbálkozását is hárította. A legnagyobb helyzet a 45. percben maradt ki, amikor Stojić 6 méterről lőtt, de Mićović ezt is védte.

A második játékrész elején egyenlített a vendégcsapat. Az 50. percben egy szöglet után Uroš Drezgić fejelt Veljko Ilić kapujába. Ezek után főleg mezőnyjátékot láthattunk, kevés helyzettel. Nagy volt a küzdelem, de több gól már nem született, maradt az 1:1-es eredmény.

A TSC a nem teljes 16. foruló után a Szuperliga 3. helyén áll 33 ponttal.

Sárga lapok: Stojković 59, Petrović 65, Cvetković 82

Elfogadjuk a kihívást

A TSC szombaton, október 22-én a TSC Arénában a Szuperliga 16. fordulójának rangadóján a belgrádi Čukarički csapatát látja vendégül.

Žarko Lazetić vezetőedző igazi rangadót vizionál.

„Amikor a saját stadionunkban játszunk, akkor nem gondolkodunk azon, hogy milyen a pálya talaja, mint a minap a Loznica ellen, nem kell alkalmazkodnunk. Élvezni kell a játékot, ezt mondtam a fiúknak is. Tudjuk, hogy az ellenfél nagyon erős, az utóbbi két évben a bajnokság harmadik helyén végeztek. Kiegyensúlyozott csapatuk van, a játék minden szegmensében jól feltalálják magukat. Tudjuk, hogy igen megterhelő találkozó vár ránk, de elfogadjuk a kihívást és készen állunk a mérkőzésre. A Čukarički egy vagány csapat, amely európai kupameccseket játszott, de nem halasztották el a bajnoki mérkőzéseiket, mint a két legismertebb klubunk. Ez elég sokba került nekik, de továbbra is játékban vannak. Egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak és három ponttal vannak mögöttünk. Mi egy jó sorozatot produkáltunk, így jutottunk el addig, hogy velük küzdhetünk. Nagyon erős csapat, gratulálok kollégámnak is. Főleg letámadásban remekelnek, de nagyon jó a védekezésük is, amit megmutattak a Partizan ellen, ahol teljesen egyenrangú volt a küzdelem, és egy egyéni hibából kaptak gólt a 85. percben. Tudjuk milyen nehéz a Zvezda, illetve a Partizan ellen játszani, főleg idegenben. A 80. percben a Čukarički megszerezhette volna a vezetést, nagyon veszélyesek a kontráik. Egy kiegyensúlyozott csapatról van szó, olyan egyéniségekkel, akik bármikor eldönthetnek egy mérkőzést” – mondta Lazetić.

Nemanja Stojić, együttesünk védője nehéz mérkőzésre számít.

„Biztos vagyok benne, hogy egy megterhelő mérkőzés vár ránk, egy minőségi ellenféllel szemben. A Čukarički egy olyan csapat, illetve klub, amely az utóbbi időben a Zvezda és a Partizan mellett a legesélyesebb, hogy európai kupameccseket játsszon. Jó csapatuk van, olyan egyéniségekkel, akik eldönthetik a meccset. Mindenképpen nagyon figyelnünk kell. Talán a Voždovac elleni meccsünk lehet a jó példa arra, hogyan kell futballoznunk. A bajnokság előttünk lévő szakaszában hasonlóan kell játszanunk, ha jó eredményeket szeretnénk elérni” – fejtette ki véleményét Stojić.

A mérkőzés október 22-én, szombaton 19.30-kor kezdődik a TSC Arénában és az Arena Sport 1-es csatornája élőben közvetíti.

 

FK Loznica – FK TSC Kup Srbije 1/16

FK Loznica (Loznica) – FK TSC (Topolya)

Filipović – Petrović (Antonić 46), Krstić, Stojić, Stojković – Milosavljević (Đakovac 60), Tomanović (K), Stanojev – Čolić (L. Ilić 60), Vukić (Kuveljić 79), Špalek (Ratkov 60)

Csapatunk a Szerb Kupa tizenhatoddöntőjében Klupciban 2:1-re legyőzte a Loznica együttesét.

Az első félidőben főleg mezőnyjáték folyt, a TSC mezőnyfölényben játszott, de nem alakult ki komolyabb lehetőség egyik kapu előtt sem.

A második játékrészben fokozta a nyomást csapatunk, és Luka Ilić szabadrúgása után a 67. percben Goran Antonić megszerezte a vezetést. Két perccel később Goran Matić megpattanó lövése után egyenlitett a házigazda, de a 72. percben Petar Ratkov ismét megszerezte a vezetést a TSC-nek. A hátralévő időben nem sok minden történt, csapatunk rutinosan megőrizte előnyét.

Ezzel a győzelemmel a TSC bejutott a Szerb Kupa legjobb 16 csapata közé.

Sárga lapok: Krstić 41, Milosavljević 49, Tomanović 68, Ratkov 85, Đakovac 90

Mi vagyunk az esélyesek, de tiszteljük az ellenfelet

Csapaptunk a Szerb Kupa 1/16 döntőjében szerdán a Loznica ellen lép pályára Klupciban.

A meccs előtti sajtótájékoztatón Žarko Lazetiá vezetőedző bizakodóan nyilatkozott.

“A Loznica változó formát mutat. Korábban volt egy győzelmi sorozatuk, aztán jött pár rossz eredmény, de láttuk, hogy a mérkőzések korai szakaszában kiállítások is történtek, szóval ez sem mérvadó. A szerb másodosztály 6-7. helyezettjétől az utolsót mindössze hat pont választja el, úgyhogy ezzel nem különösebben törődünk, és nem számítunk arra sem, hogy ez sokat segít majd nekünk. A vesztes kiesik, tudjuk hogy ezen a pályán tavaly a Čukarički – amely csapat az elmúlt két évben a bajnokságban harmadik lett – itt kiesett az első fordulóban. Ez figyelmeztető jel számunkra. Úgy készülünk, mint bármelyik bajnoki találkozóra, talán egy kicsit specifikusabban, mert kiesésre megy a játék. Mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, sokan már elkönyvelték, hogy a TSC jut tovább, de tudjuk, hogy ez azért nem így működik. Mi itt csak akkor veszíthetünk – bár tiszteljük a Loznicát – ha nem koncentrálunk megfelelően, vagy valami más gond adódik. Vannak erre jó példák a közelmúltból, hogy bárki legyőzhet bárkit. Ez a mérkőzés is nagyrészt tőlünk függ, főleg a játékhoz való hozzáállástól. Eddig ezzel nem volt gond, remélem átmegyünk a vizsgán, meg tudjuk majd mutatni a karakterünket. Tudjuk, hogy a kiesés a tét és 5 győzelemre van egy komolyabb siker, remélem így is fogja fel mindenki” – fejtette ki véleményét vezetőedzőnk.

Nikolas Špalek, együttesünk szélső támadója nehéz találkozóra számít.

“Biztosan nehéz mérkőzés lesz. A kupameccsek mindig különböznek a bajnoki összecspásoktól, főleg, ha alacsonyabb rangú csapattal játszol, amely meg szeretné mutatni ellenünk minden tudását. Nem lesz könnyű meccs” – mondta Nikolas Špalek.

A mérkőzés október 19-én szerdán 14.30-kor kezdődik Klupciban.

SZUPER LIGA (22/23) 15. FORDULÓ, TSC – Voždovac 3:0

FK TSC (Topolya) – FK Voždovac (Belgrád) 3:0

V. Ilić – Ćalušić, Antonić (K), Stojić – Petrović, Đakovac, Milosavljević (Stanojev 73′) , Cvetković – L. Ilić (Vukić 82′) – Jovanović (Špalek 87′), Ratkov (Mirchevski 73′)

A TSC a Szuperliga 15. fordulójában hazai pályán magabiztos 3:0-s győzelmet aratott a Voždovac csapata felett.

Együttesünk végig irányított a meccsen és sokkal több helyzetet dolgozott ki, mint a vendégek. Az első gólra egészen a 39. percig kellett várni, amikor egy szépségdíjas támadás után Nemanja Perović passzolt remekül Luka Ilićhez, aki védhetetlenül lőtt a vendégek kapujába.

A második félidőben is a TSC kezdeményezett többet, főleg miután a 63. percben vendégek játékosa, Filip Đorđević a kiállítás sorsára jutott. Luka Ilić ellen követett el durva szabálytalanságot, és a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. A 80. percben Ifet Đakovac hozta kihagyhatatlan helyzetbe a csereként pályára lépő Martin Mirchevskit, ezzel pedig gyakorlatilag el is dőlt a meccs. A 3:0-s végeredményt Đakovac állította be, aki mintegy 25 méterről lőtt védhetetlen gólt a vendégek kapujának bal felső sarkába.

A TSC a nem teljes 15. forduló után a Szuperliga táblázatának 2. helyét foglalja el 32 ponttal.

Készen állunk mindarra, ami ránk vár

A TSC együttese a Szuperliga 15. fordulójában pénteken, október 14-én 19 órától a TSC Arénában a Voždovac csapatát fogadja.

A meccs előtti sajtótájékoztatón vezetőedzőnk, Žarko Lazetić többek között arról is beszélt, hogy egy igen szervezett csapattal állunk szemben.

“Egy rendkívül jó Voždovacra számítok, csak a Čukaričkitól és a Partizantól kaptak ki, ez a reális erejük, hiszen minden más mérkőzésüket megnyerték. Bizonyos változtatásokkal kezdték a szezont, de egy erős és jól szervezett klubról beszélünk. Fiatal játékosaikkal évről-évre nagy tiszteletet vívnak ki. Az előző szezonban az utolsó fordulóig harcoltak az európai szereplésért velünk és a niši Radnički csapatával. Annak ellenére, hogy változott a játékoskeret, a csapat gerince maradt. Elsősorban a védelem és a kapus adják a csapat stabilitását. Nagyon nehéz nekik gólt lőni, jól szervezettek, a támadók között pedig ott van pl. Pantov, aki egy mérkőzést kihagyott és pihenten léphet pályára. Mostanában kétszer is szerepelt álmaimban. Nálunk nincs eufória, nincs lazítás, tudjuk hogy minden mérkőzés magában hordozza a saját csapdáit. Nagyon tisztelem ezt a klubot és a csapatot. Biztos, hogy megterhelő meccs vár ránk, de biztos vagyok abban is, hogy a fiúk készen állnak majd a feladatra. Mindig az adott pilanat lehető legjobb csapatát állítjuk össze. Gyakran rotáljuk a játékosokat a bajnoki mérkőzéseken is, úgy gondolom elég jó lehetőségünk van erre. Jó csapat formálódott, így nem függünk egy-egy játékostól. Lassan visszatér Vukić és Kuvelj is, akik sérültek voltak. Továbbra is azon leszünk, hogy minden mérkőzésből kihozzuk a legtöbbet. Olyan nem lesz, hogy valakit pihentetünk egy soron következő találkozó miatt. Egyáltalán nem gondolkodunk ilyesmiben, mérkőzésről mérkőzésre figyeljük, hogy ki hogyan teljesít, úgy tervezzük a játékot, hogy abból a lehető legtöbbet profitáljunk. Figyelünk a saját-, és az ellenfél játékára is, így állítjuk össze a csapatot. Játékosaink profi futballisták, jó körülmények között készülhetnek, és semmi gondjuk azzal, hogy 3-4 naponta meccset kell játszaniuk. Ezekre fogunk figyelni, és készen állunk mindarra ami ránk vár” – mondta Lazović.

Goran Antonić, aki múlt szombaton a Vojvodina ellen 100. tétmeccsét játszotta, arról beszélt, hogy csapatunk ezúttal is szeretné itthon tartani a három pontot.

“Érdekes meccsre számítok, mert a Voždovac csapata minőségi focit játszik, és megérdemelt a helyük a táblázaton. Szerintem a Partizan elleni meccsen nem érdemeltek ilyen nagyarányú vereséget, ezért mi egy pillanatra sem lazíthatunk, maximális óvatossággal vágunk neki a találkozónak, és szeretnénk nyerni hazai pályán” – fejtette ki véleményét Antonić.

A mérkőzés október 14-én 19 órától kerül megrendezésre, az Arena Sport 3-as csatornája élőben közvetíti.