News

Jól szervezett csapat ellen lépünk pályára

A TSC a Szuperliga 9. fordulójában augusztus 31-én, szerdán hazai pályán a kragujevaci Radnički 1923 csapatát fogadja.

Žarko Lazetić, csapatunk vezetőedzője szerint nagyon nehéz meccs lesz a szerdai.

“Azt mondtam a játékosoknak, hogy komoly fájdalmak várnak ránk a következő mérkőzésen. Abban az értelemben mondtam ezt, hogy egy nagyon jól szervezett, rendkívül jól védekező csapat látogat hozzánk, amely nagyon-nagyon ritkán kap gólt. Mondjuk ritkán is lőnek, de olyan csapat, amely tudja mit szeretne kezdeni a labdával, és hogy akarnak játszani. Látszik az edző és a szakmai stáb munkája, ez mind őket dícséri. Lehet, hogy a szezon során volt amikor eltértek attól amit szerettek volna, a Čukarički ellen pl. szerintem nem döntetlent érdemeltek volna. Legyőzték a kiváló formában lévő Javort Ivanjicán, most pedig egyenrangú ellenfelei voltak a Partizannak. Ez mind azt mutatja, hogy jó formában vannak, és komolyan gondolom, hogy fájdalmas mérkőzés lesz. Türelmesnek és kitartónak kell lennünk, ez lesz a legfontosabb ezen a találkozón. Szerintem mi jó formában vagyunk, fordulóról fordulóra fejlődünk, nagyon jól játszottunk az elmúlt meccsen is, ebben a stílusban szeretnénk folytatni, és remélem ez meghozza az eredményt. Most ideális játéktéren, jó labdákkal, kiváló feltételek mellett játszhatunk, melyek adottak lesznek mindkét csapat számára, szóval szerintem mi is és ők is magas színvonalon tudunk majd teljesíteni. Ez a stadion és a pálya minden csapatot motivál, ami jó. A Mladost GAT elleni mérkőzés előtt is mondtam, hogy ezt nem vehetjük kézenfekvőnek, és mi is extra motivációval kell hogy rendelkezzünk ahhoz, hogy hazai pályán jó játékot tudjunk bemutatni” – fejtette ki véleményét Lazetić.

Miloš Cvetković, csapatunk védőjátékosa is hasonló véleményt fogalmazott meg, mint vezetőedzőnk.

“Nehéz találkozó vár ránk, a Kragujevac csapata nagyon jó, ez látszott a legutóbbi, Partizan elleni találkozójukon is, ahol gyakorlatilag az utolsó percben kaptak ki, de nagyon jól játszottak. Igencsak nehéz lesz, de hazai pályán játszunk, a mi stadionunkban, a saját szurkolók előtt, szóval arra számítok, hogy mindannyian beleadunk mindent és jó eredményt érünk el, vagyis nyerünk” – mondta Cvetković.

A mérkőzés 18.30-kor kezdődik a TSC Arénában, az Arena Sport 2-es csatorna pedig élőben közvetíti.

U 15-ös csapatunk nyert, az ifik viszont kikaptak

A Szerb Ifjúsági Liga 4. fordulójában ifjúsági csapatunk 3:1-es vereséget szenvedett Belgrádban a Partizantól, U 15-ös együttesünk viszont fölényesen nyert Újvidéken az RFK Novi Sad 1921 csapata ellen.