Szuperliga (21/22) 6. forduló, Crvena zvezda – TSC 3:1

FK Crvena zvezda (Belgrád) – FK TSC (Topolya) – 3:1

Filipović – Leandro, Antonić, Varga – Petrović (Stoiljković 80‘), Tomanović (K), Đakovac (Bocskay 88‘), Stojković (Krstić 62’) – Zec, Banjac (Petković 80’) – Stanojlović (Vukić 62‘)

A szerb labdarúgó Szuperliga 6. fordulójában csapatunk 3:1-re kikapott a belgrádi Rajko Mitić stadionban a Crvena zvezdától.

A meccset a hazaiak kezdték jobban, az első 20 percben Nenad Filipovićnak többször is bravúrt kellett bemutatnia, hogy érintetlen maradjon a hálója. A vezetést azonban a TSC szerezte meg. A 25. percben egy remek kontrát vezettek a kék-fehérek. Slobodan Stanojlović passzolt jó ütemben Đuro Zechez, aki elszáguldott a védők mellett és egy lővőcsel után a tehetetlen Milan Borjan mellett higgadtan gurított a kapuba. Ez volt Zec hatodik gólja az idei szezonban, ezzel továbbra is vezeti a góllövőlistát. Sajnos csak négy percig vezettünk, mert a Zvezda egy szép akció után egyenlíteni tudott. Milan Gajić tette középre a labdát és Nenad Krstičić kapásból lőtt Filipović kapujába. A 30. percben Borjan védett hatalmasat, Zec került helyzetbe, de a szerb bajnok kapusa lábbal hárítani tudott.

A második félidőt is a Crvena zvezda kezdte jobban, a csereként beállt Aleksandar Katai pedig egy tetszetős akció után megszerezte a vezetést a belgrádi együttesnek. Csapatunk megpróbálkozott az egyenlítéssel, de csak kisebb helyzetekig jutottunk. Az 58. percben Saša Tomanović lőtt távolról, de Borjan védeni tudott, öt perccel később pedig egy gyors és tetszetős akció végén Nemanja Petrović lőtt 25 méterről kapu mellé. A Zvezda a 78. percben megszerezte harmadik gólját is. Katai futott el a bal szélen és Ben elé tette a labdát, aki a hálóba lőtt, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

Hat forduló után a TSC a második helyen áll a táblázaton 13 ponttal. Az első a Partizan 15 ponttal. A Crvena zvezda és a Partizan egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Sárga lap: Đakovac 73‘