Jobb helyzetkihasználás kell

Csapatunk vasárnap a Szuperliga 26. fordulójában Újvidéken a Vojvodina ellen lép pályára. Vezetőedzőnk, Žarko Lazetić szerint legonkább a helyzetkihasználáson kell javítani.

“Minden mérkőzésen nyerni szeretnénk, ez az elmúlt két alkalommal is így volt, nem sikerült elérnünk, de feltétlenül magunkra kell fókuszálnunk. Vajdasági derbi következik, és egy komoly csapat, egy komoly klub az ellenfelünk, melynek európai ambíciói vannak. Azt mondtam a játékosoknak az előző meccs tükrében, hogy a gólszerzésen kívül nem sok dolog van amit ki kell javítanunk. Elégedett vagyok azzal ahogyan az előző meccsen játszottunk, megtették amit kellett, sok helyzetet alakítottak ki. Ha sikerül ezekből a helyzetekből néhányhat kihasználnunk, a játék többi elemét pedig nem hanyagoljuk el, és meg tudjuk úgy csinálni, ahogy az előző találkozón – gondolok itt a nyomásgyakorlásra, párharcokra, a labdatartásra – akkor lesz esélyünk arra, hogy jó eredményt érjünk el. Ennek a ligának minden mérkőzése egyfajta kvalifikáció nekünk is, és az ellenfél számára is. Nehéz pontot szerezni, nemhogy pontokat. Biztos vagyok abban, hogy egy minőségi, érdekes összecsapás vár ránk, és hiszem hogy ez a rangadó eleget tesz majd a várakozásoknak. Továbbra is vannak sérült játékosaink, nem számíthatunk Pintóra és Doucouréra. Van pár kisebb sérülés is az elmúlt találkozó után, meglátjuk hogyan alakul a helyzet. Mindenesetre akik pályára lépnek, azoknak a maximumot kell nyújtaniuk, élvezniük kell a rangadót, mert jó a pálya, szép a stadion, komoly az ellenfél, és igazi derbi vár ránk. Azt fogom kérni a játékosaimtól, hogy koncentráljanak magukra, élvezzék a játékot, és ezen keresztül érjünk el jó eredményt” – mondta Lazetić.

A meccs vasárnap 18.30-kor kezdődik, és az Arena Sport 2 élőben közvetíti.