Csak a győzelem jöhet szóba pénteken

Csapatunk pénteken, november 19-én 18 órától a TSC Arénában a Szuperliga 17. fordulójában a Gornji Milanovac-i Metalac ellen lép pályára.

Spasoje Jelačić, a TSC edzője azon a véleményen van, hogy együttesünk megfelelően felkészült erre a mérkőzésre.

„A Metalac csapata jelenleg nem áll irigylésre méltó helyen a tabellán, de az én személyes megítélésem szerint többet érdemelnének, illetve a játékukat látva és elemezve sokkal jobbak. Ami bennünket illet, jól felkészültünk, jól kielemeztük őket, szeretnénk magasabb szintre emelni a játékunkat az előző két döntetlen mérkőzésünkhöz képest. Azt várom, hogy több helyzetet alakítsunk ki, hogy ezek közül értékesítsünk néhányat és megszerezzük a győzelmet. A válogatott szünet jól jött a csapatnak, mivel ahogyan az köztudott, vezetőedző-csere történt nálunk. A játékosoknak is időre volt szükségük az új vezetőedző, Mirko Jovanović elképzeléseinek megvalósításához. Elemeztük a Voždovac, illetve a Novi Pazar elleni meccseinket, több problémát is észleltünk, ebben a két hétben azon dolgoztunk, hogy ezeket kijavítsuk. Remélem, hogy ez pénteken már meghozza az eredményt, több helyzetünk lesz, több találatunk és három pontot szerzünk” – mondta Jelačić.

A TSC támadója, Đuro Zec elmondta, hogy csapatunk játékosai már nagyon várják a Metalac elleni meccset.

„Nehéz mérkőzés vár ránk annak ellenére, hogy a tabella alsóházában vannak. Szerintem a játékuk alapján jobb helyezést érdemelnének, a táblázat felsőházában lenne a helyük, sokkal több ponttal. Maximálisan fel kell készülnünk és pozitív eredményt kell elérnünk, ami a győzelmet jelenti” – mondta Đuro Zec.

Csapatunk jelenleg a táblázat hatodik helyét foglalja el 22 ponttal, a vendégek 13 egységgel a 15. helyen állnak.

A mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik, az Arena Sport 1 élőben közvetíti.