Csütörtökön a TSC Labdarúgó Klub képviselői meglátogatták a Tiszaszentmiklóson nehéz körülmények között élő Szarvák családot. A klub többek között élelmiszercsomagot, tűzifát, téli ruhaneműt, iskolai felszerelést juttatott el a családnak.
Az édesanya, Szarvák Krisztina egyedül neveli hét gyermekét, miután tavaly ősszel férje rövid, súlyos betegség után elhunyt.
Ottjártunkkor az anyukát négy gyermekével találtuk otthon, a nagyobbak közül ketten iskolában voltak, de olyan is akadt, aki dolgozott. A gyerekek éppen az udvaron játszottak az őszi napsütésben, és nagy örömmel fogadták a vendégeket, illetve az ajándékokat, melyet a TSC marketingmenedzsere Tölgyesi Huba adott át.
Krisztina elmondta, hogy legkisebb gyermeke Dani, januárban lesz négyéves, de otthon találtuk az öt esztendős Rebekát, valamint az első osztályos Tímeát és a harmadikos Dominikát is, akik éppen iskolába indultak. A 11 éves Róbert is iskolában volt, akárcsak Csilla (17), aki Szabadkán tanul. Sajnos a 15 éves Csongor jelenleg nem jár iskolába, mivel a család a szűkös költségvetésből nem tudta fedezni az útiköltséget Adára, így ő munkát vállalt, hogy gyarapítsa a családi kasszát, de az anyuka tervei szerint jövőre már ő is tanulhat.
Krisztina elmondása szerint most a legfőbb céljuk a biztonságos lakhatás megoldása, mert az a lakóház, amelyben jelenleg élnek, meglehetősen rossz állapotban van, nincs fürdőszobájuk és felfűteni sem tudják kellőképpen. A helyi önkormányzat ígérete szerint még a tél beállta előtt beköltözhetnek majd egy másik házba, mely a hétgyermekes családanya reményei szerint az új otthonukká válhat.
Klubunk további támogatást ajánlott fel a rászoruló családnak, de a látogatás során arról is szó esett, hogy a sportszerető gyerekek ellátogathatnak majd a topolyai TSC Arénába, ahol megnézhetik csapatunk egyik mérkőzését.