A TSC régiónk egyik legrégebbi egyesülete, idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját. A klub 1913-ban kezdte meg működését Topolyai Sport Club (TSC) néven, az utóbbi tíz évben pedig ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, hiszen a negyedik vonalból jutott fel a szerbiai első osztályba, vagyis a Szuperligába.
A klub alapításának 110. évfordulója alkalmából ebben az évben az első csapat játékosai jubileumi mezben lépnek pályára, melyben az alapítóktól kapott örökség és a klub korábbi játékosai előtt tisztelegnek.
“Generációkon keresztül építették a klubot arról álmodva, hogy egyszer az ország elit bajnokságában szerepel majd, illetve még ezt is túlszárnyalja. A jubileum alkalmából minden szurkolónak és szimpatizánsnak gratulálok és ígérem, hogy továbbra is keményen dolgozunk majd azért, hogy felkaroljuk a jövő tehetségeit tájainkon” – mondta Zsemberi János klubelnök a jubileumi év kapcsán.
Az első topolyai focicsapatot 1912-ben alapították, amely hivatalosan 1913-tól kezdte meg működését Topolyai Sport Club (TSC) néven. 110 év alatt a klub többször cserélt nevet. Viselte a JAK, Egység, Topolya, illetve AIK elnevezést, mely néven igen sikeres periódust produkált az akkori jugoszláv másodosztályban. 2013-ban, a klub fennállásának 100. évfordulója alkalmából visszavette az eredeti TSC nevet.
A 2018/2019-es idényben története legnagyobb sikerét érte el a klub, miután megnyerte a másodosztály küzdelmeit és feljutott a Szuperligába. A szezon végén a csapat kvalifikálta magát az Európa-ligába, miután a negyedik helyen zárta a 2019/2020-as bajnokságot. Az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában játszotta a TSC és a román FCSB csapata azt a híres meccset, amely 12 gólt hozott.
2021-ben adták át a klub új stadionját, a TSC Arénát, amely Szerbia legkorszerűbb stadionja. 4.500 férőhellyel rendelkezik, az UEFA besorolása szerint 3. kategóriába tartozik, ezzel pedig nemzetközi mérkőzések megrendezésére is jogosult.
A klub hosszú történelme során számos kiváló játékost nevelt ki. Többen közülük világhírű csapatokban játszanak ma is, mint például Dušan Tadić, a szerb felnőtt válogatott kapitánya, de a teljesség igénye nélkül ide sorolható Lőrinc László, Zvezdan Terzić, Zlatko Krmpotić, Nikola Žigić, Andrija Kaluđerović és Könyves Norbert is.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy klubunk egykori játékosa, a TSC egyik legnagyobb szurkolója, Dr. Zsemberi György örökre itthagyott bennünket. Gyurka rajongásig szerette a labdarúgást és klubunkat, mindenkihez volt egy-két jó szava, és mindig szívesen fogadtuk építő jellegű tanácsait és kritikáit.
Emlékét örökre megőrizzük!
Csapatunk Žarko Lazetić vezetőedző vezetésével megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra. Lazetić elmondta, hogy a csapat jó hangulatban gyűlt össze, nincs sérült játékos és mindenki nagy elánnal kezdte meg a munkát.
“Ma van az első közös edzés, tegnap volt egy közös ebéd az elnökkel és a klub vezetőségével. Lezártuk az előző idényt és megkezdtük a felkészülést a következőre. Az a terv, hogy január 13-ig maradunk itt, amikor is Törökországba utazunk egy kéthetes felkészülésre. Január 27-én jövünk vissza, ami után egy hetünk marad a február negyedikei bajnoki rajtig. Összesen hat felkészülési mérkőzést tervezünk: kettőt itt Szerbiában, január 5-én a Spartacus, 12-én pedig a Voždovac ellen. A törökországi felkészülésen még négy mérkőzést játszunk: 15-én a Nefcsi Baku, 19-én a Debrecen, 22-én a Partizan, 26-án pedig a Sturm Graz lesz az ellenfél” – mondta csapatunk vezetőedzője.
Együttesünk 19 forduló után a Szuperliga táblázatának 3. helyét foglalja el 39 ponttal.
A Dnevnik napilap Év sportolója választásán játékosunk Ifet Đakovac a legjobb vajdasági labdarúgó díját vehette át.
foto: Dnevnik
Stojić Nemanja, Ilić Luka és Petrović Nemanja meghívót kaptak a szerb A válogatottba a január 25-ei Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzésre.
Mély megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, miszerint elhunyt Siniša Mihajlović.
Nem csak Siniša családját érte hatalmas csapás, hanem mindenkit, aki tisztelte és szerette.
Minden idők egyik legjobb szerb labdarúgója volt, a Crvena zvezda, a Lazio, az Inter és a Roma legendás futballistája, aki edzőként több olasz csapatot, illetve a szerb válogatottat is irányította. Remek ember volt és nagyszerű labdarúgó, a futballtörténelem egyik legjobb szabadrúgáslövője.
Halálával minden futballt szerető embert hatalmas veszteség ért. A TSC Labdarúgó Klub őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt családjának.
1. Mihajlo Banjac (1. k/f) 23 szavazat
2. Ifet Đakovac (7. k/f) 16 szavazat
3. Ifet Đakovac (9. k/f) 15 szavazat
4. Saša Jovanović (10. k/f) 9 szavazat
5. Martin Mirchevski (11. k/f) 20 szavazat
6. Goran Antonić (12. k/f) 8 szavazat
7. Luka Ilić (14. k/f) 26 szavazat
8. Ifet Đakovac (15. k/f) 134 szavazat
9. Petar Ratkov (16. k/f) 51 szavazat
10. Miloš Cvetković (19. k/f) 32 szavazat