News

Sikeresen szerepeltek korosztályos csapataink

A hétvégén ifjúsági csapatunk és az U17-es együttes is győzelmet aratott.

Az ifik a Szerb Ifjúsági Liga 8. fordulójában hazai pályán a Zemun ellen diadalmaskodtak 3:2 arányban. Csapatunk végig uralta a mérkőzést, a fiúk már 3:0 arányban is vezettek, azonban a vendégeknek a meccs végéig sikerült szépíteniük. Góljainkat Beskorvajni és Šušnjar szerezte, a vendégcsapat pedig egy öngólt is vétett.

U17-es együttesünk a Vajdasági serdülő liga északi csoportjának 8. fordulójában Kúlán nagyarányú győzelmet ünnepelhetett a Hajduk 1912 csapata ellen. Perišić kétszer is betalált, rajta kívül pedig Stojkov, Kalapati, Stančić és Preradov volt eredményes.

Női csapatunk kikapott a Crvena zvezdától

A női Szuperliga 5. fordulójában csapatunk hazai pályán 2:1 arányú vereséget szenvedett a belgrádi Crvena zvezdától. A vendégek a 17. percben szerezték meg a vezetést, majd a 84. percben tovább növelték előnyüket. A 89. percben egy öngóllal tudtunk szépíteni, de az egyenlítés már nem sikerült.