News

FELNŐTTEK – SZERB MÁSODOSZTÁLY – 3. FORDULÓ

FK Sinđelić (Belgrád) – FK TSC (Topolya)-0-0

TSC: Jorgić, Svitić, Skopljak, Branković, Mezei, Tomanović, Davidov, Sinkovits, Szilágyi (Erak), Tendai, Damnjanović (Milićević).

Első két fordulóját kapott gól nélkül lejátszó felnőtt csapatunk Belgrádban mérkőzött meg az eddig két győzelmet begyüjtő Sinđelićtyel. Magabiztos játékuknak köszönve gól nélküli döntetlen lett a végeredmény, annak ellenére, hogy sokkal jobb volt a topolyaiak játéka a házigazda csapatánál. Mindkét együttes már az első félidőben szervezett védekezésre törekedett, de a mi játékosaink sokkal ügyesebben építették fel játékukat. Ekkor Tomanović számára adódott is két gólhelyzet, de fejeseit az utolsó pillanatban hárította a kapus. A második félidő is magabiztos játékot hozott. Először Davidov kapufára talált, majd a második lövése centiméterekkel ment el a kapufa mellett. Egy Tendai-Davidov kényszerítő után kevés hiányzott a három ponthoz csapatunknak, azonban ez alkalommal eggyel kellett beérnünk.