News

Igazi rangadó várható

Csapatunk vasárnap, május elsején a Szerb Szuperliga 34. fordulójában a Voždovacot fogadja a TSC Arénában.

Žarko Lazetić vezetőedző szerint szép futball és igazi rangadó várja majd a nézőket.

“Egy jól szervezett csapat látogat hozzánk, akik a Zvezdán és a Partizanon kívül talán a legjobb sorozatot tudhatják maguk mögött. Az ellenünk elveszítetten kívül az elmúlt 8 mérkőzésükön 5 győzelmet és 3 döntetlent játszottak. Jó formában vannak, ők is abba a csoportba tartoznak, akik hozzánk hasonlóan a 4. helyért küzdenek. Biztos vagyok abban, hogy ahogyan három héttel ezelőtt, most is egy fantasztikus találkozó vár ránk, két jól szervezett csapat között. Van 3 gyors játékosuk elöl, jól ki is tudják ezt használni. Könnyen szerzik a gólokat, ezt láthattuk a kruševaci Napredak ellen is. Egy igazi rangadóra számítok. Nem ismerem a fáradtság szót a professzionális futballban, különösen akkor nem, ha a Zvezdával vagy a Partizannal játszol, vagy ha mint most, a Voždovaccal szemben vívsz döntő meccset. Fáradtság csak a fejekben lehet pszichikai okokból, és úgy tűnhet, hogy könnyen kaptuk a gólokat, de olyan ellenfelekkel mérkőztünk, melyek a legkisebb hibákat is kihasználják. A fiúk nagyon jók voltak az elmúlt mérkőzéseken amíg el nem érkeztünk a 60-65. perchez, amikor a második, harmadik gólt kaptunk. Akkor az ellenfél szárnyalni kezdett, mi pedig padlóra kerültünk. Jól kielemeztük ezeket a találkozókat, láttunk olyan dolgokat amik kiválóak voltak, amiket meg kellene ismételnünk, de olyanokat is, amiket ki kell javítanunk. Mondtam a fiúknak, hogy a befejezéseken kívül nincs sok ok változtatásokra. Az biztos, hogy nem fogjuk feladni azt a játékot, ami meghozta nekünk ezeket az eredményeket, főleg ha azt nézzük hogy honnan indultunk. Én nagyon elégedett vagyok a helyezésünkkel. Ha valaki ezt nekünk februárban felajánlja, azonnal elfogadtuk volna. Lépésenként eljutottunk oda, hogy jön az a három hét amely el fogja dönteni ezt az idényt. Meglátjuk, hogy sikerül-e megszereznünk a 4. helyet, vagy számunkra a play off a határvonal. Megkérném a nézőket, szurkolókat, hogy jöjjenek ki a meccsre. Jó az időpont, este játszunk, jó lesz az időjárás is, fantasztikus a pálya, és két olyan csapat mérkőzik, amely a támadó focit preferálja. Szerintem mindenki élvezni fogja a meccset, aki eljön. Számunkra fontos ez a támogatás az olyan kivételes csapatok ellen mint a Voždovac, és bízom benne hogy mi is magas színvonalon tudunk majd játszani” – fejtette ki véleményét Lazetić.

Stefan Vukić, aki már 10 gólnál jár a bajnokságban arról beszélt, hogy mindenképp javulnia kell a csapat teljesítményének.

“Nemrégiben játszottunk ellenük, nyertünk 2:1-re, nem volt könnyű azon a mérkőzésen. Egy jól szervezett csapatról beszélünk, közvetlen ellenfeleink az európai szereplést illetően. Mi nem voltunk az elvárt színvonalon az elmúlt két meccsünkön, ezen vasárnap javítanunk kell, és hozni azt a színvonalat ami biztosítja számunkra célunk elérését, ami pedig az európai kupaszereplés”.

A mérkőzést május 1-jén 18. 30-kor rendezik, az Arena Sport 2 pedig élőben közvetíti.

 

SZUPER LIGA (21/22) 33. FORDULÓ, PARTIZAN-TSC 4:1

FK Partizan (Belgrád) – FK TSC (Topolya) 4:1

Filipović – Petrović (Krsmanović 46’), Antonić, Varga, Stojković – Bocskay (Doucouré 73’), Đakovac (Milićević 73‘) – Stanojev, Banjac (K) (Mirchevski 73’), Ratkov (Stanojlović 73’) – Vukić

Csapatunk a Szerb Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójában 4:1-es vereséget szenvedett Belgrádban a Partizan együttesétől.

Az első félidő nagy részében mezőnyjáték folyt a pályán nagyobb helyzetek nélkül. A 31. percben egy hazai védelmi hiba után Bocskay Bertalan adott remek labdát Stefan Vukićnak, aki megszerezte a vezetést a TSC-nek. A 41. percben Bibars Natcho szabadrúgásból egyenlített, majd egy percre rá Ricardo Gomes is betalált, így 2:1-es hazai vezetéssel mehettek szünetre a csapatok.

A második játékrészt a Partizan kezdte jobban, és a 48. percben Aleksandar Miljković egy szöglet után megszerezte a hazaiak harmadik gólját is. Ezek uán csapatunk több jó helyzetet sem tudott kihasználni, a 62. percben pedig Nemanja Jović beállította a 4:1-es végeredményt.

A play off harmadik fordulója után a TSC a tabella 6. helyét foglalja el 44 ponttal.

Sárga lap: Krsmanović 65

Még egy győzelem a Vojvodina ellen

Csapatunk idei utolsó idegenbeli bajnokiján nagyon szép győzelmet aratott, a lányok ugyanis 8:2-re verték az újvidéki Vojvodinát. A belcsényi találkozón Željka Belovan (5), Milana Knežević (2) és Ivana Trbojević szerezte a TSC góljait.

Megpróbálunk jobban játszani mint az előző meccsen

Szerdán a Szerb Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójában a TSC Belgrádban lép pályára a Partizan ellen.

Žarko Lazetić vezetőedző szerint a jó eredményhez jobb teljesítményre lesz syükség, mint a Partizan elleni előző találkozón.

“Nyilván ha mi készíthettük volna a sorsolást, akkor nem így nézne ki a sorrend, de ezt el kell fogadnunk és a lehető legjobban fel kell készülnünk. A Zvezda és a Partizan a két legjobb csapat, ezt látjuk a tabellán, és talán létre kellene hozni számukra egy külön ligát, aztán játszanak egymás ellen még 10 meccset, és kiderül melyikük a jobb. Amikor elenünk játszottak, akkor is bebizonyosodott hogy valamennyire fel tudjuk venni velük a lépést, de ez eddig nem volt elég ahhoz, hogy valamilyen elfogadható eredményt érjünk el. Sajnos továbbra is küzdünk a játékoskeret problémáival, de továbbra is azt mondom, hogy ezzel a két csapattal mérkőzni ünnep. Nem jön jókor a mostani találkozó, de ez van. Jó hogy most nem csak három nap szünet van a meccsek között, mert volt egy hetünk együtt edzeni, ez mindig jó hatással van a csapatunkra. Jól dolgoztak a fiúk. Három hete is ugyanezt mondtam a sajtótájékoztatón, de próbáljuk a legtöbbet kihozni a meccsből, felvenni a harcot amennyire lehetséges. Ez persze nagyban a Partizantól függ, mert ismerjük a kvalitásaikat, kár arra szót pazarolni, hogy milyenek a játékosaik, milyen a szakmai stábjuk, minden látszik a táblázaton. Az elmúlt nyolc mérkőzésükön egy gólt kaptak, és azt is akkor, amikor már 3:0-ra vezettek. Ebből is látszik, hogy milyen csapathoz látogatunk. Ők kapják a legkevesebb találatot a ligában, 3-4 meccsre jut egy gól. Egy a Zvezda ellenében bajnoki címért küzdő csapat vár ránk. Mi viszont arra szeretnénk használni ezt a meccset, hogy lássuk mennyire tudjuk velük felvenni a harcot, hogy tudtunk-e fejlődni a legutóbbi találkozónk óta, amikor jól játszottunk, de igazán nem tudtuk őket megszorongatni. Viszont először talán nézzük meg, hogy tudunk-e ilyen csapatok ellen például gólt lőni” – mondta Lazetić.

Boris Varga, a csapat védője szerint mindent megtesznek majd, hogy jó eredményt érjenek el.

“Nehéz mérkőzésre számítok a Partizan ellen a JNA stadionban. Három hete játszottunk ellenük, sajnos 2:0-ra kikaptunk, de a maximumot fogjuk nyújtani, és reménykedünk egy elfogadható eredményben” – mondta a védő.

A meccs szerdán 14 órakor kerül megrendezésre, az Arena Premium 1-es csatornáján láthatnak élő közvetítést a mérkőzésről.

SZUPER LIGA (21/22) 32. FORDULÓ, TSC-CRVENA ZVEZDA 0:4

FK TSC (Topolya) – FK Crvena zvezda (Belgrád) 0:4

Filipović – Stojković, Ćalušić (Krsmanović 74’), Antonić, Varga –  Bocskay, Đakovac (Milićević 74′) – Stanojev (Mirchevski 46’), Banjac (K), (Doucouré 84’), Ratkov (Stanojlović 57’) – Vukić

A TSC hazai pályán 4:0-s vereséget szenvedett a Crvena zvezdától a Szerb Szuperliga rájátszásának második fordulójában.

A belgrádi csapat kezdte jobban a meccset és Mirko Ivanić már a 16. percben megszerezte a vezetést a Zvezdának. Az első félidő egyébként főleg mezőnyjátékot hozott, kevés helyzettel.

A második játékrészben a vendégcsapat játszott fölényben és Ivanić három perc leforgása alatt két gólt is szerzett, ezzel pedig el is döntötte a meccset. A 72. percben Ben állította be a 4:0-s végeredményt.

A TSC a play off nem teljes második fordulója után a táblázat 4. helyét foglalja el 44 ponttal.

Igazi futballünnep lesz

A TSC szerdán, április 20-án a Szerb Szuperliga rájátszásának második fordulójában a listavezető Crvena zvezdát fogadja Topolyán a TSC Arénában.

Vezetőedzőnk a meccs előtt bizakodóan nyilatkozott, hiszen az utóbbi időben jó formában van csapatunk.

“Ez igazi futballünnep lesz, látványos találkozó a gyönyörű stadionunkban. Telt ház várható, és egy remek mérkőzésre számítok. Arra törekszünk majd, hogy a legjobb tudásunk szerint teljesítsünk ezen a mérkőzésen. Egy olyan csapat ellen lépünk pályára, amely az utóbbi 4 évben bajnokságot nyert. Ritkán játszik még döntetlent is, főleg ritkán kap ki. Ebben a félszezonban 12 meccsből csak a Partizan ellen játszottak döntetlent, és csak 3 gólt kaptak. A Partizan pedig, amely a második legjobb csapat az országban, 2 mérkőzésen sem tudott gólt lőni nekik. Ezek a tények mind azt vetítik elő, hogy milyen találkozó vár ránk. A Zvezda az esélyesebb ezen a mérkőzésen, mint ahogyan minden másikon is, de mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél jobb eredmény szülessen. Mindenekelőtt nem szeretnénk elengedni az esélyét annak, hogy megverhetjük a Zvezdát. Elmondtam már, hogy ez milyen ritkán történik meg, hogy bárki nyer ellenük. Az elmúlt 4 évben talán kétszer kaptak ki olyan csapattól, amely nem a Partizan volt. Így tekintünk erre a találkozóra; ez egy esély számunkra, hogy valami nagyon alkossunk. Vannak játékosaink akik betegek voltak, de visszatértek, de továbbra sem bevethető Dolmagić, Stojković, Škuletić, Pinto és Tomanović, aki éppen a Zvezda ellen sérült meg. Eltörte az ujját ezen a mérkőzésen, nehezen is viselte ezt a sérülést. Nem lesz velünk 3-4 hétig biztosan, lehet hogy a szezon végéig nem jön rendbe. Szóval nehéz a helyzetünk, mindenesetre valamivel jobban állunk mint a Voždovac, vagy éppen a Čukarički ellen. Biztos vagyok benne, hogy akik pályára lépnek, a maximumot fogják nyújtani, s majd meglátjuk, hogy ez elég lesz-e” – mondta Žarko Lazetić.

Goran Antonić, együttesünk védőjátékosa bízik a jó eredményben.

“Nagyon érdekes meccsre számítok. A Čukarički elleni győzelemtől szárnyakat kaptunk, mert sikerült megtartanunk azt a pozíciónkat a tabellán, amit a rájátszás végén szeretnénk. Kicsit sem könnyű a következő ellenfelünk, mindenki tudja, hogy ki a Zvezda, elsők a tabellán, és nagyon jól játszanak. Mi abban bízunk, hogy olyan teljesítményt nyújtunk, mint a Čukarički és a Voždovac ellen. Jó eredményben bízom” – fejtette ki véleményét Antonić.

A mérkőzés 16 órakor kezdődik, az Arena 1 Premium csatorna élőben közvetíti.

 

SZUPER LIGA (21/22) 31. FORDULÓ, Čukarički – TSC 2:3

FK Čukarički (Beograd) – FK TSC (Bačka Topola) 2:3

Filipović – Krsmanović (Stojković 57), Ćalušić, Antonić, Varga – Đakovac, Bocskay – Ratkov (Stanojlović 73’), Mirchevski, Banjac (Doucouré 90’) – Vukić

Csapatunk a rájátszás első fordulójában Belgrádban 3:2-es győzelmet aratott a Čukarički felett.

Nyílt játékot, sok helyzetet és öt gólt hozott ez a mérkőzés, melyet a TSC kezdett jobban, de a hazaiaknak is akadtak lehetőségeik. A 19. percben Ifet Đakovac beadása után Martin Mirchevski fejesét védte bravúrral a hazaiak kapusa, Novak Mićović. A 36. percben azonban a Čukarički kapuvédője már nem háríthatott, a macedón támadó mintegy 18 méterről Banjac passza után védhetetlen gólt lőtt.

A második félidőben is jól játszott a TSC. A 47. percben Goran Antonić a felső lécet találta el, két perccel később pedig Stefan Vukić lőtt gólt, melyet a VAR is vizsgált, majd les miatt érvénytelenítettek. Az 51. minutumban egyenlítettek a hazaiak, Marko Rakonjac góljával, de csak két percig örülhettek, mert Banjac ismét kiváló labdát adott a jobb oldalon elfutó Mirchevskinek, aki Đakovac elé tálalt, ő pedig megszerezte első gólját tétmeccsen kék-fehér mezben. A hazaiaik nem adták fel, Rakonjac a 64. percben ismét egyenlített. A 93. minutumban azonban csapatunk megszerezte a győzelmet, a hazaiak kapusa hibázott nagyot, Đakovac pedig belőtte a három pontot érő találatot.

A TSC a rájátszás első fordulója után a táblázat negyedik helyét foglalja el 44 ponttal.

Sárga lap: Stojković 90’

SZUPER LIGA (21/22) 30. FORDULÓ, TSC-VOŽDOVAC 2:1

FK TSC (Topolya) – FK Voždovac (Belgrád) 2:1

Jorgić – Petrović, Ćalušić, Antonić, Varga – Milićević, Bocskay, Banjac (K) – Ratkov (Doucouré 73’), Vukić (Mirchevski 87’), Stanojlović (Krsmanović 90’)

Csapatunk a Szerb Szuperliga 30. fordulójában 2:1-re nyert a közvetlen rivális belgrádi Voždovac ellen, ezzel pedig a bajnokság alapszakaszát a 4. helyen zárta.

Jól kezdett a TSC, és már a 15. percben megszereztük a vezetést. Mihajlo Banjac remek passzát Stefan Vukić váltotta gólra. A gól után főleg mezőnyjáték folyt a pályán, egészen a félidő végéig nem alakultak ki komolyabb helyzetek, ekkor a vendégek egyenlíteni tudtak. A 45. percben Stefan Purtić lőtt egy szép gólt szabadrúgásból. A Voždovac nem sokáig örülhetett az egyenlítésnek, mert a bírói ráadásban Slobodan Stanojlović ismét megszerezte a vezetést csapatunknak.

A második félidőben mindkét oldalon alakultak ki helyzetek, de több gól már nem született, maradt a 2:1-es TSC győzelem.

Sárga lapok: Varga 41’, Milićević 44’, Bocskay 51’, Tomanović 83’, Petrović 88’, Jorgić 90’

Ismét legyőztük a Vojvodinát

Az alsóházi rájátszás 2. fordulójában az újvidéki Vojvodina ellen hazai pályán 2:1-es győzelmet ünnepelhettünk. A kőkemény összecsapáson mindkét gólunkat Natalija Drobnjak szerezte.

Két jól szervezett csapat összecsapása

A TSC vasárnap Topolyán a Szerb Szuperliga 30. fordulójában a TSC Arénában a belgrádi Voždovac csapatát fogadja. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Žarko Lazetić vezetőedző és Jug Stanojev, együttesünk szélső támadója volt jelen.

“A szakmai stáb jó mérkőzésre számít, ugyanis mindkét csapat védekezése és támadása is jól szervezett. Ők jelenleg a 4. helyen vannak, maximális tiszteletet érdemelnek, nem csak a helyezés miatt, hanem azért is, mert az utóbbi négy mérkőzésükből hármat megnyertek egy döntetlen mellett, a győztes meccsek közül pedig kettő idegenben volt. Változtattak a játékstílusukon is az utóbbi időben. Van egy szárnyaló csapatuk, és biztosan jó találkozó lesz. A Voždovac vezetőedzője az egyik legjobb szakember nálunk, én nagyon szeretem nézni a csapatait, tanulok a meccseikből. Sikerült alkalmazkodniuk miután az első négy mérkőzésükön nem találtak kapuba, valamint új játékosokat is igazoltak. Egy jó kihívás lesz ez számunkra, készen állunk a találkozóra. Sok problémánk van most, ugyanis a pénteki edzésen 12,5 egészséges játékosom volt, meglátjuk hogy szombatra ki fog még rendbe jönni, de ez így még nagyobb kihívás számunkra. Kezdődik a play off, a Voždovac csapatával még egyszer megmérkőzünk. A tavaszi idényt a 11. helyről kezdtük, és ha valaki a félszezon előtt felajánlja, hogy itt tartunk majd, szó nélkül aláírjuk. Szóval mondhatom, hogy most a helyzetünk kifejezetten jó. Sérülések, piros lapok bármikor előfordulnak, ilyen a futball. Mi jól fel fogunk készülni, nincs kétségem afelől, hogy a játékosok jó energiaszinttel lépnek majd pályára, készen fognak állni, és a maximumot nyújtják majd. Meglátjuk, hogy ez elég lesz-e egy jó eredményhez” – mondta Lazetić.

Jug Stanojev arról beszélt, hogy a csapat ezúttal is mindent megtesz majd a győzelemért.

“A modern támadó focit preferáló Voždovac érkezik hozzánk, mi viszont a saját játékunkat fogjuk játszani. Tudjuk, hogy milyen fontos számunkra ez a győzelem, és ezért minden tőlünk telhetőt meg is fogunk tenni” – mondta többek között csapatunk játékosa.

A mérkőzés vasárnap, április 10-én 14 órától kerül megrendezésre, az Arena Sport 3 csatorna pedig élőben közvetíti.