News

Válogatott játékosaink

Veljko Ilić és Petar Ratkov meghívást kapott a szerb U21-es válogatottba, amely Bulgária csapatával játszik barátságos mérkőzést szeptember 27-én, Mihajlo Milosavić pedig az U19-es válogatottba kapott meghívót, amely a Stevan Vilotić-Ćele emléktornán vesz részt. Fiatal, tehetséges kapusunk, Veljko Vojvodić az U18-as válogatottba kapott meghívást. Ez a korosztályos csapat két felkészülési mérkőzésen is pályára lép Olaszország ellen.

U15-ös csapatunk fölényes győzelme

U 15-ös csapatunk fölényes győzelmet arattot a Vajdasági Pionír Liga 5. fordulójában a szabadkai Spartacus felett. Együttesünk 6:1-re diadalmaskodott. Sajnos az ifik és a serdülők kikaptak, U16-os együttesünk viszont 2:0-ra verte Újvidéken a Mladost GAT csapatát.

SZUPER LIGA (22/23) 12. FORDULÓ, Mladost – TSC 2:5

FK Mladost (Lučani) – FK TSC (Topolya) 2:5

V. Ilić – Ćalušić, Antonić (K), Stojić – Stojković ( Petrović 88′), Kuveljić (Tomanović 29′), Đakovac (Špalek 88′), Cvetković – Mirchevski (Milosavljević 46′) – Ratkov, Jovanović ( L. Ilić 71′)

Csapatunk a Szuperliga 12. fordulójában 5:2-es győzelmet aratott Lučaniban a Mladost felett.

Jobban kezdtük a meccset, és már a 13. percben megszereztük a vezetést. Miloš Cvetković szöglete után Goran Antonić volt eredményes. Két perc múlva Antonić adott be a bal oldalról laposan, Saša Jovanović pedig 15 méterről lőtt a Mladost kapujába. Ezek után egyenrangú küzdelem folyt, a hazaiak viszont a 42. percben Nikola Jojić révén szépítettek.

A második játékrészt is a TSC kezdte jobban. Az 53. percben Jovanović passzát váltotta gólra Ifet Đakovac, majd három perccel később Jovanovićot szerelte szabálytalanul a saját tizenhatosán belül a hazaiak kapusa, Željko Samčović. A megítélt büntetőt Đakovac értékesítette. Ezek után a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, a TSC pedig kontrákkal próbálkozott. A Mladost a 63. percben Đorđe Gordić megpattanó lövésével szépített, az 5:2-es végeredményt viszont Petar Ratkov állította be Aranđel Stojković gólpassza után.

A TSC a nem teljes 12. forduló után a Szuperliga táblázatának második helyét foglalja el 23 ponttal.

Sárga lapok: Cvetković 69‘, Ratkov 78’

SZUPER LIGA (22/23) 11. FORDULÓ, TSC – Kolubara 3:1

FK TSC (Topolya) – FK Kolubara (Lazarevac) 3:1

V. Ilić – Petrović, Ćalušić, Antonić (K), Cvetković – Milosavljević (L. Ilić 59′), Kuveljić (Tomanović 59′), Đakovac – Mirchevski (Čolić 86′), Jovanović (Stanojev 71′), Ratkov (Špalek 71′)

Csapatunk a Szuperliga 11. fordulójában hazai pályán 3:1-es győzelmet aratott a lazarevaci Kolubara felett. A TSC mindhárom gólját Martin Mirchevski szerezte.

Jobban kezdte a mérkőzést a TSC, több helyzet is kialakult a vendégcsapat kapuja előtt. A vezetést a 24. percben szerztük meg, amikor egy jobb oldali támadás után Saša Jovanović hozta helyzetbe Mirchevskit, a macedón támadó pedig sarokkal vette be a vendégkaput. A 27. percben a játékvezető kiállította a Kolubarából Stefan Marjanovićot, aki durva szabálytalanságot követett el Jovanović ellen. Az első játékrészben nem esett több gól.

A második félidőben az emberelőnyben lévő TSC dominált, és a 64. percben Mirchevski egy kapu előtti kavarodás után megszerezte második gólját is. Nem kellett sokat várni a következő találatra, a macedón támadó a 71. percben is betalált, védhetetlenül lőtt a Kolubara kapujának jobb alsó sarkába. A 3:1-es végeredményt Haris Kadrić állította be a 87. percben.

A TSC a nem teljes 11. forduló után a Szuperliga táblázatán a 3. helyet foglalja el 20 ponttal.

Sárga lap: Cvetković 57′

Maximális teljesítményre lesz szükség

A TSC szombaton, szeptember 10-én 19 órától a TSC Arénában a Kolubara csapatát látja vendégül.

Együttesünk vezetőedzője szerint nem lesz könnyű dolga csapatunknak.

“Jókor érkezik a Kolubara hozzánk, mi úgy tekintünk erre mint egy rangadóra, mert csak két pont különbség van közöttünk. Ők megmutatták a szezon folyamán, hogy pk olyan csapat, akinek sikerül Legyőzni a Čukaričkit is és maximális tiszteletet érdemel abban az értelemben, hogy kiváló edzőjük van, aki talán a ligában legrégebb óta van a csapatnál egy kis megszakítástól eltekintve. Jól ismerem a csapatot, a lehetőségeiket és látszik, hogy megértették, hogy ő mit szeretne, szóval hazai pályán most következik talán a legkomolyabb, legszervezettebb ellenfél. Mi készen fogunk állni, plusz önbizalmat adott a Zvezdától szerzett pont is, ez egy olyan mérkőzés volt, ami a csapatszellemet is megerősítette, komoly együttesként mutatkoztunk be. A csapatom és én is tisztában vagyunk azonban azzal, hogy ezt a pontot a továbbiakban is igazolnunk kell hazai pályán. Bízom benne, hogy sokan el fognak jönni üdvözölni a fiúkat, hiszen tudjuk, hogy a Zvezda milyen ritkán veszít otthon pontot, az elmúlt fél évben talán egyet sem, a szezon elején mindenkinek 3-4-5 gólt lőttek. Bízom benne, hogy támogatni fogják a fiúkat, hiszen szükségük lesz rá. Készen fogunk állni egy jó játékra, magunkra koncentrálunk, tudjuk, hogy mi vagyunk a favoritok, de azt is tudjuk, hogy nem lesz könnyű, tudjuk, hogy maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy igazoljuk a jó formánkat és a Marakanán szerzett pontot is” – mondta Žarko Lazetić.

A meccset az Arena Sport 2 csatornán követhetik élőben.

Nyertek a kadétok és U15-ös csapatunk

A hétvégén ifjúsági együttesünk kikapott a Grafičar csapatától, a serdülők és U15-ös csapatunk viszont megnyerte bajnoki mérkőzését.

 

SZUPER LIGA (22/23) 10. FORDULÓ, Crvena Zvezda – TSC 1:1

FK Crvena zvezda (Belgrád) – FK TSC (Topolya) 1:1

Ilić – Ćalušić, Stojić, Stojković – Petrović (K) ( Antonić 65), Đakovac, Kuveljić (Tomanović 65), Cvetković – Jovanović (Stanojev 74), Ratkov (Vukić 56), Milosavljević

Csapatunk a Szuperliga 10. fordulójában Belgrádban 1:1-es döntetlent játszott az aktuális bajnok Crvena zvezda együttesével.

Az első játékrész egyenrangú játékot hozott. Az első helyzet Nikola Kuveljić előtt adódott, lövését azonban magabiztosan hárította Milan Borjan. Ezek után a Zvezda többet kezdeményezett, helyzeteik is voltak, a vezetést mégis a TSC szerezte meg a 42. percben. Petar Ratkov szerzett labdát az ellenfél térfelén, Saša Jovanovićhoz passzolt, aki 13 méterről védhetetlenül lőtt a hazaiak kapujába. Sajnos nem tudtuk sokáig megtartani a vezetést, mert az első játékrész hosszabbításában egy szabadrúgás után a kapufáról visszapannanó labdához olyan szerencsétlenül ért hozzá Veljko Ilić, hogy a játékszer a kapuban kötött ki.

A második félidőben is a Zvezda támadott többet, a TSC kontrákkal próbálkozott. Helyzetek mindkét oldalon alakultak ki, de több gól már nem esett, maradt az 1:1.

A TSC a nem teljes 10 forduló után a Szuperliga 4. helyét foglalja el 17 ponttal.

Megpróbáljuk a saját játékunkat játszani

A TSC a Szuperliga 10. fordulójában vasárnap Belgrádban lép pályára, az aktuális bajnok Crvena zvezda ellen.

Együttesünk vezetőedzője, Žarko Lazetić szavai szerint megpróbáljuk majd a Rajko Mitić stadionban is a saját játékunkat játszani.

“A Zvezda, illetve Partizan elleni meccs ünnep minden csapatnak. Egy csodálatos stadionban, jó talajú pályán fogunk játszani egy olyan csapat ellen, amely az utóbbi öt évben megnyerte a bajnokságot. Ez mindenképpen extra motivációt jelent játékosaim számára, hogy a maximumot nyújtsák. Arról nem érdemes szót ejteni, hogy a Zvezda milyen csapat, vagy milyen játékosokból áll, mert tudjuk, hogy öt éve nem nyert a stadionjukban vendégcsapat, ami a hazai bajnokságot illeti, és nagyjából 100 meccsen nem kaptak ki. Egyértelmű, hogy nagyon erősek, nagyon jók. Játékosaimtól azt kérem majd, hogy próbálják meg élvezni a meccset, hogy focizzanak, és amennyire lehet a saját játékunkat játsszuk, így próbáljunk meg jó eredményt elérni. Megpróbálunk majd úgy játszani, ahogyan a bajnokság nagy részében tettük. Természetesen, ha egy ilyen erős csapat ellen lépünk pályára, nem biztos hogy annyira hatékonyak tudunk lenni, mint néhány korábbi meccsen, de arra törekszünk majd, hogy a saját játékunkat játsszuk, hogy minél többet legyen nálunk a labda, hogy támadásokat építsünk, eljussunk a kapujukig és helyzeteket alakítsunk ki. Kezdetnek jó lenne, ha az utóbbi időben elszenvedett két 4:0-s vereség után gólt lőnénk nekik, a többit meg majd meglátjuk” – fejtette ki véleményét a mester.

Aranđel Stojković, csapatunk, mondhatni univerzális játékosa a Zvezda futballistáinak remek egyéni képességeire hívta fel a figyelmet.

“Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mindannyian tudjuk, hogy a Zvezda milyen erőt képvisel. Kiváló egyéniségek alkotják a csapatukat, remek egyéni képességekkel. Leginkább erre kell figyelnünk” – mondta többek között Stojković.

A meccset szeptember 4-én, vasárnap a belgrádi Rajko Mitić stadionban játsszák 20 órától, az Arena Premium 1-es csaornáján követhetik élőben.

SZUPER LIGA (22/23) 9. FORDULÓ, TSC – Radnički 1923 2:0

FK TSC (Topolya) – FK Radnički 1923 (Kragujevac) 2:0

Ilić – Stojković, Antonić, Stojić  – Petrović (K), Đakovac, Kuveljić, Cvetković – Mirchevski (Milosavljević 66’), Vukić ( Ratkov 77’), Jovanović (Stanojev 77’) 

Csapatunk a TSC Arénában 2:0-s győzelmet aratott a Szuperliga 9. fordulójában a kragujevaci Radnički 1923 együttese ellen.

A találkozón végig a TSC irányított, de egészen a 36. percig nem született gól. Ekkor Miloš Cvetković tálalt Stefan Vukić elé, középcsatárunk pedig 5 méterről nem tévedett.

A második játékrészben a vendégek többet támadtak, a nagyobb helyzetek mégis csapatunk előtt adódtak. A meccset a bírói ráadás harmadik percében Ifet Đakovac döntötte el.

A nem teljes 9. forduló után a TSC a Szuperliga táblázatán az 5. helyet foglalja el 16 ponttal.

Sárga lap: Stojić 57′